Lezárult a TÁMOGAT-LAK projekt |
Írta: Fraller Ildikó | |||||
2015. július 30. | |||||
Sajtótájékoztatót és szakmai napot tartottak a Kríziskezelő Központban a TÁMOGAT-LAK „Az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, foglalkoztathatóságának elősegítése, sikeres munkaerő-piaci integrációjának megalapozása” elnevezésű megvalósított projekt kapcsán.
A sajtótájékoztatót Zsabka Attila, a Kríziskezelő Központ vezetője tartotta, a szakmai konferenciát Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviseletében Kincses Zsolt Dávid hatósági főosztályvezető nyitotta meg.
Zsabka Attila tájékoztatójából kiderült, hogy a hajléktalanok projektbe való bevonása az előkészítési szakaszban 35 fő fizikai-mentális állapotának felmérésével kezdődött, majd 28 kiválasztott számára készítettek egyéni fejlesztési tervet. A TÁMOGAT-LAK lehetőséget adott a hajléktalanoknak, hogy álláskereső, lakhatási, képzési, tanulási, jogi tanácsadást vegyenek igénybe, valamint a programban résztvevő szakemberek közösségi programokat szerveztek, egyéni, csoportos és közösségi munkaformákat alkalmaztak és pszichológiai, pszichiátriai segítséget adtak szükség esetén. Fontos segítséget jelentett a rászorulóknak, hogy a képzési szerződést aláíróknak, a tanfolyamokon aktívan résztvevőknek megélhetési támogatást is tudtak biztosítani a projekt időtartamára, hiszen jövedelemmel egyik hajléktalan sem rendelkezett.
Kincses Zsolt Dávid főosztályvezető nyitotta meg a szakmai konferenciát. Előadásában elsőként a Kríziskezelő Központ számára fejezte ki köszönetét a projekt megvalósulását illetően: a Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztálya nevében a szociális szakemberek, intézmények, szervezetek munkáját méltatta, amelyek kooperatív partnerségben nyújtottak segítséget akár lakosságvédelmi, akár kliensvédelmi oldalról. „Fontos előrelépésnek tartom a Rendelet Előkészítő Szakmai Kollégium létrehozását. A RESZK-nek minden intézményvezető tagja, és olyan szakmai, intenzív, egyeztető együttműködést jelent a közös munkánk, ami alapján a Közgyűlés elé valóban professzionális anyagokat tudunk terjeszteni. Folyamatosan gondolkodunk azon, hogy milyen eszközökkel, milyen innovatív lehetőségekkel tudjuk segíteni a szociálisan rászorulókat, a hajléktalanokat, a kilakoltatás előtt állókat, hogy intenzívebb együttműködéssel, az érintettekkel egyetértésben egy úgynevezett lakhatási megoldási partnerségi munkacsoporttal az elhelyezésükre megoldást találjunk.” – mondta el előadásábanKincses Zsolt Dávid. A szakmai konferencia témái között szerepelt még a projekt értékelése az intézmény és a megvalósítók szempontjából, a képzések, valamint a klinikai szakpszichológus tapasztalatai, a célcsoport tagjainak és a szociális munkatársaknak a személyes beszámolója, valamint a projekt eredményei.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|