Pázmándon tegnap este emlékeztek meg az 1956-os forradalom évfordulójáról. A helyi művelődési házban tartott ünnepi műsor után a tömeg a Községháza falánál lévő emléktáblához vonult, ahol Kutai Tibor polgármester köszöntötte a vendégeket. Ezt követően Tolcsvay Béla énekmondó dalait hallhatta a közönség, majd Bakonyi István ünnepi beszéde, és a koszorúzás következett.

”Különös időkben emlékezünk 1956 októberére, erre a sokáig megcsúfolt, megalázott ünnepre.” – mondta Bakonyi István – „Arra a korra, amelyet hosszú ideig az arccal a földbe fordított halottak jelképeztek. A tömeggyilkos pártvezető és bandája nem hagyta a méltó emlékezést. Nem hagyta, hogy arra a forradalomra emlékezzünk, amely olyan tisztán indult, mint a szabadság-szerelem kettősségének másik csodás pillanata ama bizonyos március 15-én.”

Hiszen sem 1848-ban, sem 1956-ban nem azzal kezdődtek az események, hogy falhoz csapkodtak ártatlan gyerekeket, s arra is megvolt az esély, hogy a forradalom nem falja föl saját gyermekeit, mint a zűrzavaros francia káoszban történt.

„Mondom, különös időkben emlékezünk 1956-ra.” – folytatta az irodalmár – „Hiszen sok minden megvalósult az akkori vágyakból, de sok minden nem, és úgy látszik, egyhamar nem is fog. Mert nincsenek itt a katonák, akik vasárnaponként a fehérvári országalma előtt fényképezkedtek, s dőlt belőlük a Krasznaja Moszkva szaga. S talán a három per hármasok sem ügyködnek körülöttünk. Talán függetlenségről is szólhatnánk.”

Fotó: Temesvári Márta

A forradalmat leverő nagyhatalom a múlté. De az a másik, ott az óceánon túl megint mesterkedik. Napok óta másról sem hallunk, mint a világválságról. S bizony tudjuk: Amerika mohó, csaló, lopó milliárdosai, s azok csatlósai taszítják a szakadék szélére a világot. Asszisztál hozzájuk sok tehetségtelen kormány és gazdasági szakember, akiknek csak a saját hatalmuk és jólétük a fontos. De veszélyben vannak ők is, veszélyben van mindenki, veszélyben a világ.

Ki tudja, mi vár ránk? Föl kell tennünk a gyötrő kérdéseket 52 évvel ama dicsőséges napok után. Nem vitás, hogy csak úgy lábolhat ki a világ ebből a mélységből, ha morálisan is föl tud nőni a feladathoz. Ha meg tudna szabadulni fölösleges béklyóitól, ha minden nemzet úgy lenne emelkedő, ahogy azt 56-ban Németh László is elemezte. Hiszen nem elég a gazdasági megoldás, mert az ember azért ember, hogy erkölcse is szárnyaljon, hogy lelke is a magasba törjön. Anélkül semmi sem ér semmit.

Most, amikor nem sejthetjük, mit hoz a jövő, amikor nem lehetünk biztosak gyermekeink és unokáink sorsát illetően, nem tehetünk mást, mint azokra a szándékokra figyelmeztetünk, amikre 56 hősei is figyelmeztettek. A már idézett, s egyáltalán nem forradalmár alkatú Németh László ama bizonyos írásában múzsáját látja abban a Kálvin téri lányban, aki 56 mártírja lett. Vele és a szabadság-szerelem huszadik századi példájával tud azonosulni a kor egyik legnagyobb írója és gondolkodója.

„Nem bízhatunk mi sem másban, mint az erkölcs győzelmében.” – zárta beszédét Bakonyi István – á2Csak így küzdhetünk a válság ellen, csak így küzdhetünk a válságot okozó gazemberek ellen. Békésen, fegyver nélkül, hittel és mély meggyőződéssel. 1956 példája erre figyelmeztet bennünket 2008-ban.”