A felkészülés sűrűjében az FKC |
Írta: Mátay Balázs | |||||
2015. augusztus 06. | |||||
Gőzerővel készül a szeptember elején kezdődő bajnoki szezonra a Fehérvár KC női kézilabda csapata. A csalódást keltő tavalyi 6. helyzés után egyértelműen a legjobb 4-be szeretne kerülni Bakó Botond vezetőedző együttese, ennek érdekében erős ellenfelekkel sok tesztmeccset vívnak.
Túl vannak már két idegenbeli találkozón a Hypo-val, ám a java még csak most jön: ma a romániai Zilah lesz az úticél, ahol pénteken és szombaton egy-egy alkalommal összecsapnak a házigazdákkal, majd bő egy héttel később, Dunaújvárosban a hagyományos tornán lépnek pályára Herrék 15-én és 16-án. A Zalau viszonozza a látogatást, velük hazai pályán 17-én és 18-án a Köfém Sportcsarnokban találkozik a Bakó-csapat. Augusztus 22-én és 23-án Vácon vendégeskedik az FKC, majd a Hypo 27-én érkezik két meccsre. A bajnoki pontvadászat szeptember 2-án, szerdán, 18 órakor indul, a címei visszaszerzésére készülő Győr látogat ekkor a koronázó városba. A folytatásban a fehérváriak utaznak Budaörsre, az újonchoz, jön a Mosonmagyaróvár, majd az MTK következik idegenben.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|