Finn testvérvárosi látogatás egy nemes célért |
Írta: Havasi Timea | |||||
2015. augusztus 11. | |||||
Székesfehérvár testvérvárosából, Kemiből érkezett vendégeket köszöntött Róth Péter alpolgármester. A baráti találkozóra a Csónakázó-tó mellett, annál a horgonynál került sor, melyet harminc évvel ezelőtt Kemi ajándékozott a városnak. Az adományozást ismertető emléktáblának évekkel ezelőtt nyoma veszett, ám hamarosan pótolják. A gesztus egy újabb lépés lesz arra, hogy erősödjenek a városok és polgáraik közötti kapcsolatok. – hangzott el a találkozón.
A Csónakázó-tó délkeleti partján található horgonyt 1984 augusztusában, az Alba Regia Napok alkalmából ajándékozta Kemi testvérváros Székesfehérvárnak. A 2500 kilogrammos horgony egy görög kereskedelmi hajóhoz tartozott, 1962-ben azonban eltűnt, csak évekkel később találták meg és emelték ki a tengerből Kalajoki település közelében, néhány száz kilométerre Kemitől. A horgonyt rendbe tették, és ’84-ben Székesfehérvárra hozták. Az ajándékozást egy kétnyelvű emléktábla is jelezte, melynek azóta nyoma veszett. A kemi-i delegáció látogatásának célja, hogy a szövegezés ismét kerüljön vissza a horgonyra.
Székesfehérvár alpolgármestere, Róth Péter a találkozón hangsúlyozta: szép személyes élményei, emlékei vannak Finnországról, Kemiről és környékéről, ahol nagyon barátságos embereket ismerhetett meg. Hozzátette: két éven belül megújul a Csónakázó-tó és környéke, és ezen beruházás keretében megteremtik annak lehetőségét is, hogy a horgonyra visszakerüljön az ajándékozást ismertető felirat. Ez a gesztus egy újabb lépés lesz arra, hogy erősödjenek a városok és polgáraik közötti kapcsolatok.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|