Földbe zárt kincseink |
Írta: ÖKK | |||||
2015. szeptember 18. | |||||
Országszerte több ezer épület kapuja nyílik meg szeptember 19-én és 20-án a Kulturális Örökség Napjain. Székesfehérvár idén is csatlakozott a rendezvényhez. Épületvezetések pincétől a padlásig, séták a középkori Fehérváron, koncertek, előadások várják a kultúra szerelmeseit.
A programokról Brájer Éva alpolgármester, Móricz Diána, a Fehérvári Programszervező Kft. munkatársa és Gärtner Petra, a Szent István Király Múzeum művészettörténésze tartott sajtótájékoztatót.
Ez az egyedülálló kezdeményezés 1984-ben Franciaországban Történelmi Műemlékek Nyílt Napja címmel indult útjára azzal a céllal, hogy azok a kiemelkedő, várhatóan széles érdeklődésre számot tartó műemléképületek, amelyek általában zárva vannak a nagyközönség előtt, egy hétvégén nyissák meg kapuikat, és ingyen, lehetőleg szakszerű vezetéssel fogadják a kíváncsi látogatókat. A kezdeti rendkívüli sikereken felbuzdulva kezdeményezték, hogy az Európa Tanács karolja fel a rendezvényt és segítse, hogy nemzetközi méretűvé válhasson. A programsorozat minden év szeptemberében hagyományosan nemzetközi megnyitó ünnepséggel kezdődik, mely után az egyes országok – így Magyarország is – saját köszöntőket szerveznek, melyekkel minden államban elkezdődik az Európai Örökség Napok hétvégéje. Az örökség napok alapelvei között csupán ajánlásként szerepel minden évben egy-egy központi téma előtérbe helyezése, ám hazánk 1999 óta kiemelten él ezzel a figyelemfelkeltő lehetőséggel, hogy az érdeklődést a kultúra, művelődés, építészet különböző szegmenseire irányítva minél több látogatót mozgósítson. A szervezők körültekintően, megfontoltan igyekeznek kiválasztani ezt a központi témát valamilyen országos évfordulóhoz, ünnephez kapcsolva. 2015-ben a magyar régészet atyja, Rómer Flóris, történelmünk egyik legjelentősebb államférfija, kultúrpolitikusa, Klebelsberg Kunó és Róth Miksa üvegfestő-, mozaikművész születésnapja, valamint a két világháború évfordulója került fókuszba. Mivel 2015 A Fény Nemzetközi Éve, és egyben az Ipari és Technikai Örökség Éve is, így ezek is ajánlott pontok voltak a szervezés során. Ahogy Brájer Éva alpolgármester fogalmazott a ma tartott sajtótájékoztatón, jó néhány éve már annak, hogy Székesfehérvár is csatlakozott a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozathoz, amivel céljuk nem más, mint hogy rávilágítsák a fehérváriak és az ide látogató vendégek figyelmét Székesfehérvár kulturális örökségeire, illetve bemutassanak olyan helyeket is, amik a hétköznapokban nem látogathatóak. A tavalyi évvel ellentétben idén, a programok tekintetében szabadon hagyták ezt a hétvégét, hogy Székesfehérvár kulturális örökségei mindenki számára végiglátogathatóak legyenek. Székesfehérváron a Városházán, az Árpád fürdőben, a megyei levéltárban, a Szerb Orthodox Templomban, a Királykút Emlékházban, valamint a Szent István Király Múzeummal együttműködve a Nemzeti Emlékhelyen, a Budenz-házban és a középkori belvárosban vehetnek részt szakvezetéseken az érdeklődők – tájékoztatta a sajtó képviselőit a programokról Móricz Diána, a Fehérvári Programszervező Kft. munkatársa. Mint fogalmazott, a kulturális örökségek itt vannak velünk, körbevesznek minket a mindennapokban, de hajlamosak vagyunk elmenni mellettük. Megnézzük, ahogy lefényképezik a turisták, szelfiznek a fiatalok az épületek előtt, de vajon ők, akik fehérváriak, ismerik-e az épület rejtett zugait? Jártak-e a már a polgármesteri irodában, ültek-e már a közgyűlések helyszínéül szolgáló díszteremben, vagy a képviselők székében? Erre nyílik most lehetőségük. Mint elmondta a Városháza Dísztermében szombaton Siklósi Gyula a földbe zárt kincseinkről, míg vasárnap dr. Vizi László Tamás Vértes Vitézről tart előadást. A Nemzeti Emlékhelyen és a Budenz-házban lévő programokról Gärtner Petra, a Szent István Király Múzeum művészettörténésze adott tájékoztatást. Ahogy elmondta, több szakmai tárlatvezetés is lesz mindkét helyszínen, emellett szombaton este a Budenz-házban egy koncertre kerül sor a Savaria Barokk Zenekar jóvoltából, míg a Nemzeti Emlékhelyen fáklyás felvonulás lesz. Ahogy fogalmazott, igazi érdekességnek számít, hogy megnyitják a Budenz-ház pincéjét, ahol egy középkori kút látható. Szintén különlegesség lesz, hogy az érdeklődök mind szombaton, mind vasárnap részt vehetnek olyan sétán, ahol a régészek szemével tekinthetik meg a belvárost, amit kollégái fognak vezetni. A tájékoztatón az is kiderült, a szervezők a legkisebbekre is gondoltak: szombaton a Városháza Díszudvarának kapualjában kézműves foglalkozásokkal, vasárnap a Fejér Megyei Levéltárban gyermekprogramokkal, táncházzal várják őket. Esténként a programokat a Savaria Barokk Zenekaron kívül Edőcs Fanni csembalóművész, a Vox Mirabilis Kamarakórus és a Kákics Együttes koncertjei zárják.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|