Futókkal telt meg a Tóvárosi rét |
Írta: Kész Mónika | |||||
2015. szeptember 24. | |||||
Közel nyolcszáz általános iskolás részvételével került sor a Városi Atlétikai Mezei Futás Diákolimpia döntőjére a Tóvárosi réten. A mezőn indított futamok előtt Östör Annamária, Székesfehérvár egészségügyi és sporttanácsnoka köszöntötte a diákokat.
„Ez a mezei futóverseny – amit Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata minden évben támogat - egy igazi színvolt a városi atlétikai versenyek között. Hiszen jó levegőn, természetes körülmények között próbálhatják ki magukat az iskolások, nem úgy, mint egy atlétikai pályán.” - mondta Östör Annamária, Székesfehérvár egészségügyi és sporttanácsnoka, miután sípszóval elindította az első futamot. Ahogy a tanácsnoktól megtudtuk, ilyenkor mindegyik iskola indít versenyzőket, beleértve az egyházi és a magániskolákat is, így 22 intézményből vannak jelen futók. Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a gyerekek megszeretik a kinti futást, hiszen ez teljesen más, mint teremben, vagy rekortános pályán futni. Végül megköszönte mind a pedagógusoknak, mind a szülőknek, hogy elkísérték és felkészítették a versenyre a gyerekeket, és kijöttek szurkolni nekik.
A versenykiírás részleteivel kapcsolatban Magony Tamás, a Civil, Ifjúsági és Sportiroda munkatársa adott tájékoztatást. Mint kiderült, a tanulók három korcsoportban mérték össze gyorsaságukat, és természetesen külön futamokat indítottak a lányoknak és a fiúknak. Az alsós lányoknak egy, míg a fiúknak másfél kilométert kellett futniuk a terepen. A 2003-ban, illetve 2004-ben született lányok távja szintén másfél kilométer volt, míg a velük egyidős fiúknak kettő kilométert kellett megtenniük. A 13-14 évesek korosztályában a lányok szintén kettő, míg a fiúk három kilométert tettek meg. A nagyon kellemes időben és jó hangulatban telt mezei futóversenyen egyből a futamokat követően kihirdették az eredményeket mind egyéniben, mind csapatban. A legjobbak képviselik városunkat a megyei döntőn, mely előreláthatólag még az ősszel megrendezésre kerül, míg az országos forduló tavasszal várható.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|