A szabadság szimbóluma |
Írta: Kész Mónika | |||||
2015. szeptember 28. | |||||
Megemlékezés, tisztelgés, koszorúzás zajlott Pákozdon, a Katonai Emlékparkban – Nemzeti Emlékhelyen, míg a Mészeg-hegyen a szabadságharc első és egyben győztes csatája elevenedett meg az esővel dacoló kilátogatók szeme előtt.
Az 1848. szeptember 29-i Pákozd-sukorói csata 167. évfordulójára szombaton délelőtt a zord időjárás ellenére sokan összegyűltek a Katonai Emlékparkban – Nemzeti Emlékhelyen. Ugyan a rendezvényt az égiek idén nem fogadták kegyeikbe, ettől függetlenül méltóságteljes megemlékezésre került sor a csata hőseinek emlékére állított obeliszknél.
A megemlékezés során Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese, Székesfehérvár országgyűlési képviselője is ünnepi beszédet mondott. Köszöntőjét Kierkegaard szavaival kezdte: „Visszafelé gondolunk – előre élünk.” Mint a miniszterhelyettes hangsúlyozta, gondolkodásunkban a jövő annak kivetítése, amit már ismerünk. „Ezért gyűlünk össze évről-évre Pákozd és Sukoró között, ahol a szelíden dombos táj a nagy idők tanúja. Szent hely a Velencei–tó északi partján, mert a múlt önbizalmat, öntudatot erősítő példáját idézi emlékezetünkbe.” Kiemelte, hogy 1848 számunkra a szabadságszeretet, a nemzeti érzés, a haza győzelmes védelmének ünnepe, és a múlt példája kötelez: a hazát, országunkat meg kell védeni! Gondolatait John Lukacs magyar származású amerikai történész szavaival zárta: „… a magyar népnek nemcsak hordozója, hanem lényege a magyar önbizalom.” Így elköszönésében azt kívánta: „a pákozdi csata 167. évfordulója legyen civileknek és katonáknak egyaránt példa, tanulság, jelenünket és jövőnket egyaránt önbizalommal formáló erő!” A beszédeket követően a koszorúk, a megemlékezés virágainak elhelyezésére került sor az obeliszknél, majd a helyszínre kilátogatók egyfajta időutazásban vehettek részt, és végignézhették a KEMPP területén felsorakozott egykori és mai, magyar illetve külföldi harci járműveket, valamint a hagyományőrző és katonai szervezetek bemutatóit is megtekinthették. A rendezvény fő programja a 167 éve történt csatajelenet megelevenítése volt a Mészeg-hegy Szúnyogsziget felőli oldalán. A délutánra már csak szemerkélő esővel dacolva sok kilátogatót örvendeztetett meg dr. Hermann Róbert hadtörténész narrációja, aki a jelenlévőknek a korszakról és magáról a csatáról is hiteles képet festett le. A domboldalon felsorakozott hagyományőrző gyalogosok, tüzérek és lovasok ugyan fehérvári és pákozdi nemzetőrökkel a borús időjárásra tekintettel nem egészültek ki, de a csatajelenet ettől függetlenül marandó élményt nyújtott a rendezvényre kilátogatóknak. A Honvédfesztivál záróakkordjaként a sukorói református templomban tartottak megemlékezést és ökumenikus imát a szabadságharc hőseiért.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|