Fehérvár fényei az állatokért |
Írta: Havasi Timea | |||||
2015. október 02. | |||||
Állatvédő szervezetek összefogásával, több helyszínen szerveznek rendkívül színes, interaktív programsorozatot „Fehérvár fényei az állatokért” címmel október 4-én, az Állatok Világnapján. Napközben a Museum Cafe-ba és a Fehér Palota Üzletközpont parkolójába várják az érdeklődőket, lesz többek között az állatmentésről szóló kiállítás, filmvetítés, számos hasznos előadás, kirakodóvásár, kalandjáték és kutyaszépségverseny. A programot vasárnap este fáklyás felvonulás zárja a Belvárosban.
Az Állatok Világnapját 1931 óta ünnepelik minden esztendőben Szent Ferenc emléknapján, október 4-én. Így tisztelegnek az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc emléke előtt. Székesfehérváron idén széleskörű összefogással, állatvédő és állatokat gondozó szervezetek közreműködésével szerveznek egész napos programsorozatot több helyszínen vasárnap. A „Fehérvár fényei az állatokért – összefogás felelősséggel” című programban közreműködik a Dog Garden Kutyapanzió és Kutyanapközi, a FEMA Állatmentő és Állatvédelmi Egyesület, a HEROSZ Fehérvári Állatotthona, a Gyermekekkel a Kutyákért - Kutyákkal a Gyermekekért Alapítvány, a Vadmadárkórház Természetvédelmi Alapítvány, a 4TAPPANCS Kutyaiskola, illetve Nyakas Gábor kutyatréner. Vasárnap 14.00 órától a Megyeház utca 17. szám alatti Museum Cafe-ba és a Fehér Palota Üzletközpont parkolójába várják az érdeklődőket, majd 18.00 órától fáklyás felvonulás zárja a rendezvényt a Hotel Magyar Királytól a Várkörúton az Országalmáig, és vissza a Fő utcán. A rendezvény főtámogatója a Fressnapf Áruház. „Tapasztalataink szerint nem elég csupán beszélnünk a felelős állattartásról, szükséges tevőlegesen is példát mutatnunk az embereknek. Pontosan erre törekszenek a programsorozat szervezői és kiállítói. Fontos hangsúlyoznunk, hogy a gazdák maguk is tehetnek a cél érdekében. Minél többen gondolkodnának felelősen, annál kevesebb lenne a kóbor, elhanyagolt, vagy gazdátlan állat.” – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Krepsz Gyöngyi, a HEROSZ Fehérvári Állatotthonának vezetője. Elmondta: a Múzeum Cafe udvarán 14.00 órától várják a vendégeket, főként a kutyabarátokat.
Az udvarra kitelepülnek a szervezetek, hozzájuk kapcsolódóan lesz egy kalandkártyás játék is. Az érkezők kapnak egy kártyát, melyre pontokat lehet gyűjteni a szervezeteknél. A résztvevők között sorsolást rendeznek értékes nyereményekkel. Szerveznek kutyaszépségversenyt, melyre bárki nevezhet, itt is az első három helyezettet díjazzák. A zsűritagok között ott lesz Stefan Simankutyatréner, állat-terapeuta, Lantai Nóra kutyatréner és Magos Juditíró, aki magával hozza nagysikerű könyve főszereplőjét, Deménynevű, menhelyről örökbefogadott magyar vizsláját is. Remek hír, hogy ismert jótékonysági szervezetük, a Deményista MentorKlub október hónapban a HEROSZ Fehérvári Állatotthonát választotta támogatott szervezetéül. A kávézó udvarára érkező kutyák póráz nélkül, szabadon mozoghatnak, hogy ők is maradéktalanul élvezhessék a napot.
Nyakas Gábor ismert székesfehérvári kutyaviselkedés-szakértő a legmodernebb kiképzési technikákat mutatja be a programon. Az érdeklődők megtudhatják, miként lehet elérni, hogy a kutyák könnyen megértsék és megtanulják a kívánt feladatokat. Erre azért van szükség, mert minél több a jól képzett kutya és a gazda, annál kevesebb konfliktus lesz a kutyások és a nem kutyások között. A szakember gyerekeknek és szüleiknek tart előadást arról, hogy miért történnek a kutyaharapások és ezt mivel lehet megelőzni. Különböző technikákat mutat be, hogy miként lehet védekezni a kóbor kutyák támadásai ellen. Nyakas Gábor beszámolt továbbá a „Fehérvári kutyabarát helyek” című új kezdeményezésről. Azok az üzletek, vendéglátóhelyek és szolgáltatók, amelyek a gazdikat és kutyáikat is beengedik, helyezzenek egy matricát a bejárathoz. A kezdeményezéshez kapcsolódó weboldalon és közösségi oldalon minden egyéb információt megtudhatnak az érdeklődők.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|