Ivókutat avattak a Hétvezér iskolában |
Írta: Csordás Csilla | |||||
2015. október 06. | |||||
Három ivókút és szenzoros, takarékos vízcsapok szolgálják a Hétvezér Általános Iskola diákjainak és pedagógusainak egészségét. Az ALCOA Európai Keréktermék Kft. hirdette meg a „Takarékosan a tiszta és finom ivóvízért” című pályázatát, amelyen Székesfehérvár Önkormányzata hozzájárulásával három általános iskola pályázott sikerrel és valósíthatott meg ilyen jellegű fejlesztést.
A hétfő délutáni ünnepségen részt vett Deák Lajosné, a 11. számú körzet önkormányzati képviselője és Juhász László környezetvédelmi tanácsnok is.
Az igazgatónő hozzátette, az Örökös Öko-iskola címmel rendelkező intézményben hétfőn kezdődött Öko-hét keretében a vízzel, az egészséges életmóddal és a környezeti neveléssel kapcsolatos játékos feladatokat állítottak össze a gyerekeknek. A programok között szerepel Fehérvár kútjainak felfedezése, Gaja-völgyi vízparti séta, szakmai előadások és játékos vetélkedő is a víz jegyében, valamint a reggeli, közös vízivás is. „A tanulási folyamatot a gyerekeknél kell elkezdeni, jó példával elől járni, ahhoz, hogy a fenntarthatóságra neveljünk, és a környezeti nevelésünk hatásos legyen!” – hangsúlyozta Lángfalvy Péterné.
„Székesfehérvár Önkormányzata számára is nagy öröm, hogy az Alcoa Alapítvány által nyújtott támogatással ismét közösen tehetünk gyermekeink egészsége érdekében.” - hangsúlyozta Deák Lajosné önkormányzati képviselő.
Az ivóvíz népszerűsítése, a takarékosságra nevelés, és a környezettudatos szemlélet kialakítása. Ezekkel a célokkal hirdette meg az ALCOA Európai Keréktermék Kft. „Takarékosan a tiszta és finom ivóvízért”című pályázatot. Tóth Csaba, a gyáregység termelésvezetője köszöntőjében kiemelte, hogy ezzel a fejlesztéssel az iskola vízfelhasználása hosszútávon csökkenthető, ami egybevág a cég filozófiájával is.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|