Megnyílt a városi táborokat bemutató fotó- és kézműves kiállítás |
Írta: Havasi Timea | |||||
2015. október 09. | |||||
Hagyományosan A Szabadművelődés Háza aulájában nyitották meg azt a kiállítást, amely a városi szervezésű nyári táborokban készült fotókat és kézműves alkotásokat mutatja be. Az egy hónapig látható tárlatot Vakler Anna, Székesfehérvár művészeti vezetője nyitotta meg, néhány gyermek pedig a táborokban tanult indián és csángó dalokkal szórakoztatta a közönséget Makai Zsolt zenei felelős kíséretével.
Székesfehérvár Önkormányzata felismerte a városi szervezésű nyári táborokban rejlő kitűnő lehetőségeket, ezért néhány évvel ezelőtt a városvezetők újragondolták, megújították a programokat. A legfontosabb cél az volt, hogy a gyerekek ne kóboroljanak az utcán, helyette biztonságos körülmények között olyan tartalmas, sokrétű kikapcsolódási lehetőségeket biztosítsanak számukra, amelyek pozitívan formálják gondolkodásukat, szemléletmódjukat, egészségre nevelésüket. A város szeretett volna minél több gyermeket megszólítani és bevonni a táboros programokba, hogy mindezzel segítséget nyújtson a nyár folyamán dolgozó szülőknek, a családoknak. A folyamatosan megújuló kezdeményezés 2015-ben is meghozta a várt eredményt, hiszen ismét növekedett a táborozók száma az előző esztendőhöz képest.
A Szabadművelődés Háza aulájában hagyományosan minden évben egy kiállítást rendeznek a táborokban készült fotókból és kézműves munkákból, így történt ez idén is. A tablókon elhelyezett képek a táborok mindennapi életét mutatják be, illetve láthatóak különféle technikákkal, fából, bőrből, textilből, gyöngyből, papírból, csuhéból, agyagból és nemezeléssel készült használati és dísztárgyak is.
A folytatásban megzenésített versek hangzottal el, majd a táborokról összeállított kisfilmeket tekintettek meg az érdeklődők. A kiállítás egy hónapon át várja vendégeit A Szabadművelődés Házában. A táborban készült fotók, filmek és tudósítások elérhetőek ahttp://napraforgot2015.blogspot.hu és http://velenceit2015.blogspot.hu linkeken is.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|