F1: Hamilton, Vettel és a többiek |
Írta: Mátay Balázs | |||||
2015. október 12. | |||||
A Mercedes angol versenyzője, Lewis Hamilton nyerte meg az idei Formula-1-es Orosz Nagydíjat.
A második helyen a rajt után kicsit visszacsúszó, ám aztán remekül előző és taktikázó Ferraris Sebastian Vettel végzett Szocsiban. Mögöttük már hatalmas hátrányban ért célba úgy a 3. helyen Sergio Pérez Force Indiája, hogy az utolsó körben az előtte őt egyszerre maguk mögé utasító Räikkönen-Bottas párosnak sikerült egymást kiütnie. Kimi volt a bűnös, ezért őt megbüntették, így bár az 5. helyen célba evickélt a sérült Ferrarival, végül csak a 8. lett, Bottas pedig pont nélkül zárt. Rosberg már a futam elején kiesett műszaki gondja miatt. A rajtot követően nem sokkal Ericsson és Hülkenberg ütközött, majd Grosjean szenvedett szemre csúnya balesetet, de szerencsére nem lett semmi baja, azon kívül, hogy ő is kiesett. Rosberg gázpedál-problémája okán ugyancsak hamar kiszállt a versenyből, így került az élre Hamilton. Vettelnek az 5. helyről nagyot kellett mennie és jól taktikáznia a második helyért. Végül elég szépen közelített Hamiltonra, a leggyorsabb kör is az övé lett, de összességében Hamilton simán nyert, Vettel pedig bebizonyította, hogy a Ferrari az egyetlen valamirevaló ellenfele - időnként - a Mercedesnek. Ez most olyannyira sikerült, hogy a nullázó Rosberget Vettel összetettben meg is előzte, immár ő az első számú Hamilton-üldöző. Már amennyire ez 66 pontos hátrányban annak számít... Folytatás két hét múlva az Egyesült Államokban, ahol Hamilton egészen közel kerülhet a címvédéshez.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|