Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Főszerepben a horvátok Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2015. október 23.
Ötnapos programsorozattal mutatják be színes kultúrájukat a Magyarországon élő horvátok. A filmművészettől a gasztronómiáig számos területbe nyerhetünk bepillantást október 26-a és 30-a között, Székesfehérváron. A Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló Kulturális Hét programjai ingyenesen látogathatók.

 

A programsorozat megvalósítására a Székesfehérvár Önkormányzata által idén újraindított Nemzetiségi Alap nyújtott lehetőséget. A pályázati támogatásnak köszönhetően színes és ingyenes programsorozatot tudott összeállítani a Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat. Deák Lajosné tanácsnok az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: „Ötnapos programsorozat előtt állunk, amely a Magyarországon élő horvátok életébe enged betekintést; múltjukba, kultúrájukba és gasztronómiájukba. Külön öröm, hogy ezt itt Székesfehérváron ünnepelhetjük, köszönet ezért a Horvát Nemzetiségi Önkormányzatnak, a lelkes helyi közösségnek, akik itt őrzik múltjuk hagyományait, ezzel is bemutatva városunk történelméből adódó színes nemzetiségi palettájának egy részét.”

 


 

Az oktatás sem marad ki a Kulturális Hét programjai közül, a budapesti Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium nyújtotta lehetőségeket, a két nyelvű oktatást Gojtán Anna, az intézmény igazgatója mutatja be az érdeklődő szülőknek, a rendezvény nyitányaként.

A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban zajló programsorozat kapcsán bemutatásra kerül a magyarországi horvátok vallási élete, Horváth Árpád, vajdasági születésű jezsuita szerzetes beszél a közös katolikus gyökerekről. A két nemzet több száz éves együttélésének történelmi emlékeiről Bálint Károly, a Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat képviselője tart előadást. 

 


 

A horvát filmművészetbe egy számos európai díjjal jutalmazott, 2004-es horvát alkotáson keresztül nyerhetnek bepillantást. A magyarországi horvátok sokszínű néprajzát Dr. Horváth Sándor irodalomtörténész, néprajztudós tolmácsolásában ismerhetik meg. De nem maradhat ki a zene és a tánc sem. A fehérváriak táncházban ismerkedhetnek meg a horvát népzenével, néptánccal. A Székesfehérvár horvát testvérvárosából, Zadarból érkező kamarakórus a horvát énekművészet világába vezeti be a közönséget. A programsorozat zárására pedig dalmát ételkülönlegességekkel csábít a Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >