Közterületi környezetszépítés az Arany János Iskola diákjaival |
Írta: Havasi Timea | |||||
2015. november 10. | |||||
Közterületi környezetszépítő akcióban vettek részt ismét az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI diákjai Székesfehérváron. A Juhász László környezetvédelmi tanácsnok által kezdeményezett akció hétfőn délelőtt zajlott a Prohászka úti MINDIG-VÁR élelmiszer non-stop üzlet előtt. A bolt által megvásárolt, több száz tő árvácskát a diákok ültették el tanáraik útmutatásával, a közterület jövőbeni fenntartását szintén az üzlet vállalta.
Az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény rendszeresen részt vesz a közterületek gondozásában Székesfehérváron. Évek óta zajlik többek között a „…..mert közös a világunk….” című projekt, melyben együtt dolgoznak a sajátos nevelési igényű és a többségi iskolába járó gyerekek, illetve a Városgondnokság munkatársai. Ennek egyik legszebb eredménye az Esélyegyenlőség Kertje, amely a Piac tér melletti Várkapu parkban jött létre egy példaértékű összefogás eredményeként.
A környezetszépítésbe a kerti munkás és a virágkötő szakmákat tanuló diákokat vonják be. Közülük tizenhárman kapcsolódtak be a hétfői munkába, tanáraikkal együtt már a reggeli óráktól dolgoztak a Prohászka úton. „Rendszeresen részt veszünk a tavaszi és őszi környezetszépítésekben. Gyakran segítünk a kertek megtervezésében is, a Városgondnokságtól megkapjuk a növényeket, az ültetés sorrendjét pedig nekünk kell kitalálnunk.” – mondta el Fülöp Juditkertészeti szakoktató. Hangsúlyozta: az iskolának az a feladata, hogy felkészítse a sajátos nevelési igényű fiatalokat a munka világára. A közös munkák során nagyon sok tapasztalatot tudnak gyűjteni, fontos, hogy élvezik is a tevékenységet, így minden lehetőség adott az integrációra.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|