Megénekeltük a százéves Csárdáskirálynőt |
Írta: Vörösmarty Színház | |||||
2015. november 18. | |||||
Idén egy évszázada annak, hogy hatalmas sikerrel mutatták be Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjét. Az 1915-ös premier helyszínén, Bécsben, ötszázharminchárom estén át játszották az előadást, majd végigsöpört a mű egész Európán: az I. világháború ellenére bemutatták Svédországtól kezdve Lengyelországon át Olasz- és Oroszországban is. Az elmúlt száz évben a világ majdnem minden pontján felcsendültek már színházban, koncerten, tévében vagy rádióban a mindenki számára ismert melódiák. A székesfehérvári Vörösmarty Színház november 20-án egy rendhagyó színházi estével ünnepel. Emellett azonban egy különleges születésnapi ajándékkal is megtisztelte a százéves Csárdáskirálynőt. November 17-én, kedden pontban 17 órakor a Magyar Király Szálló előtti téren több száz lelkes résztvevő énekelte együtt a Hajmási Péter, Hajmási Pál című nagysikerű dalt Keller Jánossal, a Vörösmarty Színház művészével, az esemény ötletgazdájával és Váradi Eszter Sára színésznővel. Ráadásként felcsendültek a Te rongyos élet és a A lányok, a lányok című melódiák is. Az ünneplés végén a szervezők száz darab piros-fehér lufit engedtek a magasba ajándékkártyákkal, melyeket, ha megtalálnak a szerencsések, páros belépőt nyerhetnek a színház egy-egy előadására. Az esemény átlépte Székesfehérvár határait: ugyanebben az időpontban Veszprémben, Miskolcon, Rákóczifalván, Zámolyon, Györkönyben, Emődön, Szentkirályszabadján, Abonyban, Tiszaörsön, Fertőszentmiklóson, Csobánkán, Tiszafüreden, Tácon és Nicken is felcsendült a népszerű melódia.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|