Utolsó lépés az önkéntes tűzoltósággá váláshoz |
Írta: Szabó-Bisztricz Anett | |||||
2015. november 18. | |||||
Rendszerbeállító gyakorlaton bizonyította szakmai felkészültségét az önkéntes tűzoltó egyesület november 17-én, kedden Lajoskomáromban. A tűzoltási, életmentési és műszaki mentési feladatok egyidejű sikeres teljesítésével az utolsó feltételét is teljesítette a szervezet, hogy 2016. január elsejétől önállóan is beavatkozhassanak a tevékenységi területükön. A dunaújvárosi katasztrófavédelmi kirendeltség szervezésében végrehajtott gyakorlat feltételezése szerint a nagyközség Művelődési Házának fölszinti helyiségében elektromos zárlat miatt tűz keletkezik. A lángok átterjednek a szomszédos terem berendezési tárgyaira. Az emeleten gyerekek néptánc próbája zajlik. A nagy mennyiségű, sűrű füst miatt nem mindenki tudja elhagyni az épületet, hárman a táncteremben rekedtek. A lajoskomáromi egyesület egy gépjárműfecskendővel és egy vízszállítóval vonult a helyszínre, valamint több önkéntes tűzoltó a közeli laktanyából gyalog sietett az „égő” épülethez. Az önkénteseknek egyszerre több feladatot kellett teljesíteniük. Kiérkezés után szembesültek azzal, hogy a Művelődési Ház hátsó részének megközelítését egy kidőlt fa akadályozza, amelyet motoros láncfűrésszel feldaraboltak. A vízsugarak szerelésével és a tűzoltással párhuzamosan megkezdték az épületben rekedtek mentését. A „lángokat” végül két irányból, a művelődési ház földszintjéről és kintről, az egyik ablakon keresztül fékezték meg. A munkálatok során az oltóvíz a pincében összegyűlt, veszélyeztetve ezzel a kazánt, ezért a vizet kiszivattyúzták a helyiségből. A feladatok végrehajtását az egyesület szertáránál értékelték. A rendszerbeállító gyakorlatot Geiger Zoltán tűzoltó alezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei tűzoltósági főfelügyelője ellenőrizte és elfogadta, valamint átadta a gyakorlat sikeres teljesítésének igazolását Boldog Lászlónak, az egyesület elnökének. Ezzel minden feltétel teljesült ahhoz, hogy a lajoskomáromi önkéntes tűzoltó egyesület kezdeményezze, hogy önállóan beavatkozó önkéntes tűzoltósággá váljon. Az egyesület rendelkezik a szükséges technikai felszerelésekkel, eszközökkel, megfelelő létszámú tűzoltásvezetői és beavatkozó állománnyal. A gyakorlaton részt vett Sipiczki János tűzoltó alezredes, a dunaújvárosi katasztrófavédelmi kirendeltség tűzoltósági felügyelője, Pfeifer Péter tűzoltó alezredes, a siófoki katasztrófavédelmi kirendeltség tűzoltósági felügyelője, és Kővágó Dezső tűzoltó őrnagy, sárbogárdi tűzoltóparancsnok.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|