Znojmo-veréssel már 6. az AV19! |
Írta: Mátay Balázs | |||||
2015. november 30. | |||||
A Fehérvár AV19 vezetői nem beszéltek a levegőbe, amikor azt mondták, nagyjából 3 héttel ezelőtt, amikor az EBEL-ben szereplő csapat gödörben volt már hosszú ideje, s az utolsó-előtti helyen tanyázott, hogy hamarosan elindulhat felfelé a sérülésektől tizedelt gárda, s nem reménytelen a rájátszásért vívott küzdelem.
A Volán azóta szárnyal, s bár 7 zsinórban aratott győzelem után pénteken kikapott a Dornbirn otthonában, vasárnap este 3-1 -re legyőzte az idén eddig remeklő Znojmót, így - mivel a riválisok kikaptak - fellépett a tabellán a 6. pozícióba, ami már közvetlen rájátszást érő hely lesz az alapszakasz végén. Sok van még hátra addig, ám azt fényesen bebizonyította a társaság, hogy csaknem egy sornyi sztárja nélkül is képes eredményesen hokizni, s nagy hátrányból is megérkezni az élmezőnybe. A kapuban ezúttal is kiváló teljesítményt nyújtott Hetényi, aki a ketrecére tartó 48 cseh lövésből 47-et hárított. Ő és váltótársa, Rajna Miklós egyaránt remek passzban vannak, sokat tesznek hozzá a bravúrokhoz. Nem először nyer úgy meccset Rob Pallin alakulata, hogy az ellenfél jelentős fölényben van, sokkal többet támad. A Znojmo ellen is 48-21 volt a kapuralövési mutató. Nem az AV19 javára... A fehérváriak végig nagy akarással, lelkesen, keményen hokiztak, s jól éltek lehetőségeikkel. A második harmad közepén már 3-0 -ra vezettek, így hiába szépítettek a záró játékrész elején a csehek, nem volt esélyük a pontszerzésre. A gólokon Chris Bodo, Brance Orban és Sárpátki Tamás osztozott. A Volán legközelebb pénteken (december 4.) este 19:45 -kor Bolzanóban, majd vasárnap (dec. 6.) 17:30 -kor a Dornbirn otthonában szerepel. Két borzasztóan nehéz, idegenbeli derbi, ezeken nagy bravúr lenne pontokat szerezni.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|