Csaknem háromszázan indultak a jótékonysági futáson |
Írta: Havasi Timea | |||||
2015. november 30. | |||||
Csaknem háromszáz fő részvételével, hagyományteremtő szándékkal rendezték meg az első Adventi Jótékonysági Futást a felújított Várkörúton. Az adományozás fontosságát is hangsúlyozó vasárnap délelőtti eseményen 1, illetve 5 kilométeres távot teljesíthettek a sportolók, az elsőt a 12 év alattiak kategóriájában a fehérvári Bese Marcell nyerte, míg a másikon a lovasi Kis Áron győzedelmeskedett.
A Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes kezdeményezésére létrejött, rendkívül jó hangulatú és érdeklődők sokaságát vonzó versenyen dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte az indulókat.
A rajt előtt dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a résztvevőket, a szurkoló családtagokat és barátokat. Elmondta: öt évvel ezelőtt, a Székesfehérvári Jótékonysági Estély megrendezésével az volt a legfőbb céljuk, hogy egy, a mecenatúrát hangsúlyozó eseménnyel indítsák el az új évet a városban. A program most kiegészült a szintén nemes célokat támogató futással, melyre ideális időpontot kínált Advent első vasárnapja.
Az egy kilométeren nevezett versenyzők közül elsőként a 11 éves székesfehérvári Bese Marcell ért célba, aki az ARAK-nál sportol. A 12 év alattiak kategóriájának győzteseként nemes feladatot kap ma estére, 18.00 órakor dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel közösen kapcsolhatja fel az új ünnepi díszkivilágítást a Belvárosban. Az öt kilométeres távot Kis Áron nyerte, aki a Veszprém megyei Lovas településről érkezett, több mint két évtizede sportol. Jutalmául – partnerével együtt – meghívást kapott a január 9-i V. Székesfehérvári Jótékonysági Estélyre. A célnál forró teával, csokoládéval és mézeskaláccsal kínálták a résztvevőket a támogatóknak köszönhetően. Az esemény megvalósításához termékeivel, szolgáltatásaival az Alföldi Tej Kft., az Auchan Székesfehérvár Áruház, a BIOEXTRA Zrt., a Masni Ajándéküzlet, a Metro Kereskedelmi Kft., a Panorama Offices és a Passage étterem járult hozzá. A mézeskalácsot pedig a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban élő fiatalok készítették a résztvevőknek.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|