Napról napra enyhül az időjárás |
Írta: Mátay Balázs | |||||
2015. november 30. | |||||
A múlt héten nem kényeztetett el minket az időjárás felelős, sokszor sütött ugyan a nap, de az észak felől beáramló hideg levegő okán napközben is vastagon kellett öltöznie annak, aki nem akart nagyon fázni... Télvíz idején nagy csodák nincsenek, de azért talán kicsit jó hír, hogy a következő napokban enyhülés lesz, a mostani 1- 4 fokról - hétfőtől kezdődően - kora délutánra 10 fok köré melegszik majd fel a levegő.
A Karácsonyt illetően korai még jósolni, de mostani állás szerint december 18-20 körül csökken majd le ismét jelentősebben a hőmérséklet, s az ünnepek alatt napközben is van esély fagyra, így - ha esni fog - a hó meg is maradhat. Hétfőn újra több lesz felettünk a felhő, eleinte többfelé, később egyre inkább északon-északkeleten számíthatunk záporok, eső kialakulására. Feltámad a délnyugati szél, északkeleten viharos lökések is előfordulhatnak. Napközben 7-11 fok is lehet. Kedden már inkább csak északon-északkeleten fordulhat elő kisebb csapadék. Az élénk, olykor erős nyugatira forduló szélben az évszakhoz képes enyhe, 8 és 12 fok közötti maximumokban lesz részünk. Szerdán délnyugat felől csökkenni kezd a felhőzet, eleinte a Dunától keletre számíthatunk még kisebb esőre. Az északnyugatira forduló szél a Dunántúl északi és keleti felén, valamint a középső országrészben továbbra is erős, viharos lesz.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|