Fehérvár Angyalai |
Írta: Kész Mónika | |||||
2015. december 16. | |||||
Összesen 87 fogyatékkal élő gyermek vehetett át ajándékot Székesfehérvár polgármesterétől, illetve önkormányzati képviselőktől. A már évek óta hagyományosnak számító jótékonysági rendezvényen a Stringers Quartett és a Szabad Színház adott műsort.
A „Fehérvár Angyalai” karácsonyi adományozó ünnepségen zsúfolásig megtelt a Hiemer-ház Bálterme gyerekekkel. Izgatott szempárok figyelték, mi is fog történni a gyönyörűen feldíszített karácsonyfa előtt. A kicsik édesanyjukat kérdezgetve találgatták, mi lehet a csomagokban, amik a fa körül sorakoztak. A nagyteremben a zsibongás akkor hagyott alább, amikor Székesfehérvár polgármestere köszöntötte a vendégeket. Dr. Cser-Palkovics András beszédében elmondta, nagy öröm számára, hogy ilyen sokan elfogadták Székesfehérvár Önkormányzatának meghívását, és megtöltötték a Hiemer-ház Báltermét. A jelenlévőket arról tájékoztatta, hogy ezt a kezdeményezést még 2010-ben indították útjára. Céljuk minden évben az, hogy Advent időszakában - közeledvén karácsony szent ünnepéhez - lehetőséget nyújtsanak arra, hogy a bármilyen okból rászoruló kisebb vagy nagyobb gyermekek egy nagyon szép karácsonyi műsort láthassanak, valamint az önkormányzat egy kis ajándékkal kedveskedhessen a gyerekeknek, illetve azok családjainak. Majd mindenkinek áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánt szeretteik, barátaik körében.
A köszöntőt követően a vendégek a Stringers Quartett előadását hallgatták meg. A vonósnégyes több hangulatos és vidám darabot adott elő, köztük a gyerekek nagy örömére a Jégvarázs című mesefilm egyik betétdalát, amit nagy tapssal köszöntek meg. A zenészeket követően a Szabad Színház művészei csaltak mosolyt a jelenlévők arcára Egy kis Karácini csoda meséjükkel. A bábelőadás során mind a kicsik, mind a nagyok nagy lelkesedéssel válaszoltak a nekik feltett kérdésekre, sőt még közösen dalra is fakadtak az előadókkal. A műsorokat követően kezdetét vette az ajándékozás. A város polgármestere, önkormányzati képviselők, valamint Varga Barbara, a 2015-ös Fehérvár Szépe adták át a csomagokat a gyerekeknek, akik kicsattanó örömmel köszönték meg azokat. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata immár hatodik éve szervezi meg ezt a jótékonysági ünnepséget. A megajándékozottak minden évben a Székesfehérvár intézményeibe járó gyermekek közül kerülnek ki. Az idén mozgáskorlátozott, illetve értelmi fogyatékos gyerekek voltak a kiválasztottak. A részükre átadott ajándéktasakokba méz, gyümölcs és édesség került.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|