Új körforgalom - járható középszigettel |
Írta: Kész Mónika | |||||
2015. december 21. | |||||
A nemrég elkészült, Székesfehérváron egyedülálló, speciális körforgalmat most mutatták be a Királysor – Géza utca kereszteződésében. Ezzel lezárult a 2015. évi beruházások sora az utak, járdák, parkolók rekonstrukciója tekintetében, mely összesen 1,1 milliárd forintot tett ki.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester a Királysor – Géza utca kereszteződésében tartott tájékoztatóját azzal kezdte, hogy elmondta, ez a körforgalom egy kis újdonságot hoz a város életébe, egy igen forgalmas csomópontban. A kivitelező cégnek megköszönte, hogy még az év végén sikerült elvégezni ezt a kivitelezést, és napok óta már az autósok is használni tudják. A speciális, új típusú körforgalommal kapcsolatban – amit az autóbuszok miatt volt szükséges ilyen módon kialakítani – felhívta a közlekedők figyelmét a KRESZ betartására. A jelenlévőket arról tájékoztatta, hogy a beruházás – a körforgalom és annak környékének kialakításával, egyéb fejlesztésekkel – összesen közel 30 millió forintba került.
Kihangsúlyozta, hogy a Saára Gyula-program keretében lezajlott idei út-, járda- és parkoló fejlesztések sorát ezzel zárják. Amennyiben a pályázati forrásokat is beleszámítják, összesen 1,1 milliárd forintot fordítottak utak, járdák felújítására és parkolók kiépítésére. A saját forrás 600 millió forint volt, illetve ezen túl a várkörúti beruházás, ami pályázati keretből valósult meg, illetve a legnagyobb projekt, az elkerülő útnak a harmadik üteme, ami a nyárra fog elkészülni.
A tájékoztatót követően a 3. körzet önkormányzati képviselője, dr. Horváth Miklósné beszélt a Vízivárosban történt beruházásokkal kapcsolatban.
Ezt támasztotta alá, és erősítette meg egy a sajtótájékoztató helyszínén felszólaló környéken lakó asszony is, aki megköszönte ezt a hozzáállást és magát a felújítást, ami itt történt ebben a kereszteződésben. Majd hozzátette, hogy míg korábban sok baleset volt itt, most sokkal jobb és egyszerűbb itt közlekedni.
Az új körforgalom kiépítésével kapcsolatban Nagy Zsolt, a Közlekedési Iroda vezetője adott tájékoztatást. Elmondta, hogy a szabványnak megfelelő körforgalom járható középszigettel került kialakításra annak érdekében, hogy a nagyobb járművek - autóbuszok, teherautók – úgy tudjanak a csomópontban mozogni, hogy ráhajthassanak a kör közepére.
A körforgalom bemutatása során a szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy a hagyományos körforgalom szabályai érvényesek ezen új csomópontban is azzal a kiegészítéssel, hogy a járművek ráhajthatnak a középszigetre.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|