Csaknem hetven tehetséges diák kap jövőre Tóth István Tóth Terézia Ösztöndíjat |
Írta: Havasi Timea | |||||
2015. december 21. | |||||
Ünnepélyes keretek között, a Városháza Dísztermében adták át a Tóth István – Tóth Terézia Ösztöndíjakat.
2016-ban összesen 69 székesfehérvári általános és középiskolai tanuló, valamint egyetemi, főiskolai hallgató kap anyagi támogatást tanulmányai folytatásához. A város önkormányzata nevében Brájer Éva alpolgármester méltatta a Tóth István - Tóth Terézia Tanulmányi Ösztöndíj Közalapítvány leköszönő elnökének és titkárának, Poleszák Györgynek és Kisari Sándornénak a munkáját, valamint üdvözölte a szervezet új vezetőit, Fűrész István elnököt és Varga Györgyné titkárt. A műsorban a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI növendékei működtek közre.
Ugyancsak köszöntötte a megjelent diákokat, tanáraikat és szüleiket Poleszák György leköszönő elnök. Mint fogalmazott: az Önkormányzat évről évre egyre növekvő mértékben járul hozzá a szétosztható támogatáshoz. Elmondta továbbá, hogy a fiataloknak érdemes Székesfehérváron maradniuk, vagy visszajönniük ide, mert az oktatás és a munkalehetőségek mellett a város kitűnő művelődési, szórakozási lehetőségeket is kínál. A vezetőség felébresztette, szebbé és élhetőbbé tette Székesfehérvárt, amely ma már úgy működik, ahogy az egy hajdani királyi koronázóvároshoz illik. A köszöntőket követően a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei egy Haydn és egy Beethoven zeneművet adtak elő, majd sor került az ösztöndíjak átadására. Zárszóként Fűrész István elnök boldog karácsonyt és a diákoknak kitűnő tanulmányi eredményeket kívánt.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|