Új, ingyenes parkolóhelyek a Kölcsey utcában |
Írta: Havasi Timea | |||||
2015. december 29. | |||||
Ingyenes, körülbelül 40 autó befogadására alkalmas parkolót alakítottak ki a székesfehérvári Kölcsey utcában. A régi teniszpálya területének hasznosítására a lakosok tettek javaslatot, hiszen sokszor tapasztalták, hogy lakókörnyezetükben eddig kevés volt a parkolóhely.
A már használható területet úgy alakították ki, hogy megőrizzék a közeli Olajfa Református Óvoda biztonságát és nyugalmát. Minderről sajtótájékoztatón számolt be Molnár Tamás, a 4. számú választókörzet önkormányzati képviselője.
A képviselő sajtótájékoztatón elmondta, a megbeszéléseken felmerült, hogy leginkább parkolóként lenne célszerű hasznosítani a város tulajdonában lévő területet, mivel a környéken kevés a pakolóhely. Azóta elbontották a kerítés egy részét, illetve felszereltek egy nagyteljesítményű világítótestet, így máris használhatóvá és biztonságossá tették az aszfaltozott területet körülbelül 35-45 autó befogadására. Kialakítottak egy forgalomtól elzárt, széles sávot is, amelyet az óvodába tartó, ételszállító járművek használhatnak. Molnár Tamás hangsúlyozta, bízik abban, hogy minél több autós igénybe veszi az ideiglenesen kialakított, ingyenes parkolót, amely jelentősen hozzájárul a környéken élők komfortérzetének növeléséhez. A képviselő hozzátette, 2016-ban is számos fontos beruházást terveznek a 4. számú választókörzetben. Az időjárás függvényében folytatódik a Lövölde út felújítása, illetve tervezik újabb parkolók kialakítását és utak, járdák felújítását is.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|