Scotch és Don a fehérváriak szolgálatában |
Írta: Kész Mónika | |||||
2016. január 22. | |||||
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Székesfehérvári Rendőrkapitányság közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a városban szolgálatot teljesítő rendőrök munkáját tavaly év vége óta két rendőrkutya segíti. A Scotch névre hallgató belga juhászt és a Don nevű németjuhászt a sajtó képviselői engedelmességi bemutatón is megtekinthették.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata jelentős anyagi segítséget nyújtott a Székesfehérvári Rendőrkapitányságnak – többek között - annak érdekében, hogy Székesfehérváron rendőrkutyák állhassanak szolgálatba. Ezt közös sajtótájékoztatón jelentette be ma délelőtt Mészáros Attila alpolgármester, valamint a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának vezetője, Schekk Géza r. alezredes. Az eseményre a Hosszúsétatéri Körzeti Megbízotti Központban került sor, ahol a sajtó képviselői a két új rendőrkutyát engedelmességi feladatok végrehatása közben is szemügyre vehették.
Mint azt Mészáros Attila alpolgármester, az V. számú választókörzet önkormányzati képviselője elmondta, a város nagyon sok forrást különít el annak érdekében, hogy a fehérváriak közbiztonságérzetéhez nagyban hozzájáruljon, és támogassa azokat a szervezeteket, akik akár állami, akár civil szervezetként segítik ezt a munkát.
Schekk Géza r. alezredes, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályvezetője arról adott tájékoztatást, hogy Székesfehérváron az elmúlt 15 évben nem volt kutyás járőr. Az, hogy a városban ilyen szolgálati ág is működjön, mintegy két éve fogalmazódott meg bennük. Azonban azt az elvet vallották, hogy amíg azokat a feltételeket nem tudják megteremteni, amik a kutyák megfelelő elhelyezéséhez és szállításához szükségesek, addig ebbe ne vágjanak bele. Ebben a témában több egyeztetés folyt a város polgármesterével, valamint alpolgármesterével, és ennek köszönhetően most ez az önkormányzat támogatásával tudott megvalósulni.
A tájékoztatókat követően volt lehetőség arra, hogy a kutyákat közelebbről is megtekinthessék a jelenlévők, majd egy kis bemutató keretében betekintést nyerjenek a járőrök és négylábú társaik közötti „munkamegosztásba”. Az eseményen az is kiderült, mind Scotch, mind Don kutyavezetőikkel együtt Dunakeszin egy három és félhónapos kiképzést kaptak, ahol az ebek őrző-védő képességének fejlesztése történt meg. S ahogy azt Végh Dániel r. törzsőrmester megosztotta a jelenlévő újságírókkal, szerkesztőkkel, ez a számukra újfajta szolgálatellátás ugyan nagyon sok kötelezettséggel jár - tekintve a kutyák képzését, ellátását – de nagyon szeretik, s ezzel régi álmuk vált valóra.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|