Télen is jól haladnak a munkálatok az egykori MÁV pályán |
Írta: Bácskai Gergely | |||||
2016. január 25. | |||||
Folyamatosan dolgoznak a szakemberek a Takarodó úton, az egykori MÁV-pálya átalakításán. Az országban az első 120 yardos, szabványos amerikai foci pálya készül el itt várhatóan tavaszra. A Városgondnokság végzi az edzőközpont kialakítását, amely a Divízió I-es feljutást megcélzó Fehérvár Enthroners csapatának új otthona lesz.
A beruházás során a teljes közművesítést, a csatornabekötést is el kellett végezni, emellett az épületet elektromos fűtéssel szerelik fel. Az öltözőkön kívül a vendégek részére külön női és férfi elkülönített vizesblokkot is kialakítanak. A belső terekben (bírói helyiségek, hazai és vendégöltözők) a gépészeti szereléseken túl a gipszkartonozók és a festők is dolgoznak már és hamarosan az épület külső hőszigetelésével is végeznek a kőművesek – mondta Hollósi Tamás a Városgondnokság beruházási és karbantartási igazgatója. Az öltözőblokkban elkészült már az egyik helyiség, ahol a fűtés is működik már. A pálya szélén a lelátó alapozási és lábazatépítési munkálatait is elkezdték, illetve a Sóstói Stadion bontásából származó lelátó-betonelemeket is ide szállították, hogy újra nézők szurkolhassanak rajtuk. A lelátó egyébként 1200 ülőhellyel és 4500 állóhellyel rendelkezik majd. A tervek szerint 2016-ban és 2017-ben is folytatódik újabb ütemekkel a beruházás. A sportágak fehérvári palettájára 2007-ben iratkozott fel az amerikai foci, amikor megalakult a Fehérvár Enthroners csapatként, majd bejegyzett sportegyesületként is. A Magyarországi Amerikai Futballcsapatok Ligájában (MAFL) a Divízió II-ben játszó felnőttek mellett a Junior bajnokságban is sikerrel állnak helyt játékosaik.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|