Alba Regia Felsőoktatási Expo |
Írta: Havasi Timea | |||||
2016. január 27. | |||||
Már a megnyitóra megtelt érdeklődő középiskolásokkal és pedagógusokkal a Vodafone Sportcentrum, ahol első ízben, hagyományteremtő szándékkal rendezték meg az Alba Regia Felsőoktatási Expo-t Székesfehérvár Önkormányzatának kezdeményezésére.
Az este hat óráig nyitva tartó seregszemlén külön standokon mutatták be képzési kínálatukat, illetve profiljukat a város felsőoktatási intézményei és a duális képzéshez csatlakozott cégek, gazdasági szervezetek. A megnyitón elhangzott, Székesfehérvár a lehetőségek városa, amely a duális képzés fellegvára lesz a következő tanévtől.
Arra kérte a felsőoktatási jelentkezés előtt álló fiatalokat, hogy gondolják át a város nyújtotta lehetőségeket, maradjanak Fehérváron és csatlakozzanak az itt induló képzések valamelyikéhez. Mint mondta: a város igyekszik mindent megtenni a diákok, a felsőoktatási intézmények és a gazdasági szereplők hosszútávú, sikeres együttműködéséért. A városvezető arról is beszélt, hogy még ebben az évben felújítják, és egyetemi klubbá alakítják a Petőfi Mozi épületét. „Az egyetemi klubok nem a Facebook-on, hanem élőben a legjobbak, a Petőfi Mozi ennek minden keretét megadja majd.” – tette hozzá a polgármester. „A mai nap ékes bizonyítéka annak, hogy az oktatásba történő invesztáció komoly dolog. Nemcsak a fiatalok és szüleik, de a cégek is úgy gondolják, hogy Magyarországon érdemes befektetni a továbbtanulásba. A mai napon megjelentek Székesfehérvár, Fejér megye és a térség azon cégei és partner-szervezetei, amelyek szeretettel és tisztelettel várják a végzős diákokat.” – hangsúlyozta dr. Vizi László Tamás, a Kodolányi János Főiskola oktatási rektorhelyettese. Szavai szerint a duális képzés egy újszerű lehetőség, amely kapcsán egymásra találnak a felsőoktatási intézmények, a piaci szereplők, a hallgatók és a családok. A fiatalok életszerűen jelen vannak a munka világában, kapcsolatokra és képzettségre tesznek szert, szocializálódnak a gyakorlati helyet biztosító cégeknél, melyek mindennapi működését is megtanulják, mindez pedig óriási lehetőséget kínál a jövőjük és elhelyezkedésük szempontjából. „Az elmúlt év az ipar, a felsőoktatás és az önkormányzat egymásra találásáról szólt Székesfehérváron, amiért köszönetünket fejezzük ki minden szereplőnek. Számos sikert könyvelhetünk el, melyek egyike a mai expo is. A mostanihoz hasonló minőségű és mennyiségű felsőoktatási szakot a város korábban még soha nem prezentált, és ez mindenképpen jó eredménnyel kecsegtet.” – mondta köszöntőjében dr. Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar dékánja. A fiatalokhoz szólva kiemelte: ha fehérvári diák lenne, mindent megtenne azért, hogy az is maradhasson.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|