Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Egymilliárdos fejlesztés az Óbudai Egyetemen Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2016. március 08.
ImageSajtótájékoztató keretében mutatták be Székesfehérváron az Óbudai Egyetemen folyamatban lévő, egymilliárd forint összértékű fejlesztéseket, amelyek a „Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alap” pályázat támogatásával valósulnak meg.

 

Az eseményen az egyetem munkatársai áttekintést adtak az időarányosan megvalósuló újításokról, korszerűsítésekről a város és a régió érintett gazdasági szereplőinek és a sajtó képviselőinek. A programon többek között Prof. Dr. Réger Mihály rektorhelyettes, dr. Cser-Palkovics András polgármester és Dr. Solti Péter miniszteri biztos köszöntötte a résztvevőket.

 



„Az Óbudai Egyetemen, azon belül is az Alba Regia Műszaki Karon végbemenő fejlesztések legfőbb célja, hogy a mérnökképzés feltételrendszerét, minőségét javítsák, illetve hozzáigazítsák a cégek elvárásaihoz. Evidens, hogy jól működő önkormányzatot, egyetemet, valamint céget csak jól képzett munkatársakkal lehet megteremteni. Egyre inkább érezzük az egész országban, hogy hiába van meg a pénz egy adott feladatra, hogyha nincs hozzárendelve jó humán erőforrás. Olyan munkatársakat igyekszünk képezni, akik műszaki szempontból előre tudják vinni a helyi cégek tevékenységét, felfogásukban, szakmaiságukban rendelkeznek a megfelelő innovatív tudással.”
  – emelte ki köszöntőjében Prof. Dr. Réger Mihály rektorhelyettes. Hozzátette: az FSA projekt három nagy részből áll, rendelkezik egy informatikai és egy tananyag-fejlesztési, továbbá egy épület- és laboratórium-felújítási fejezettel. Ez a hármas egység biztosítja, hogy a duális képzés kompetenciái teljesüljenek. A projekt megvalósítása nagy támogatást kap mind az önkormányzat, mind pedig a cégek részéről.

„Sokszor és sok helyen beszéltünk az elmúlt időszakban arról, hogy mennyire fontos a felsőoktatás erősítése Fehérváron. Az Óbudai Egyetem és a szakminisztérium ebben nagyon jó partnernek bizonyultak, akikkel ma már közös jövőképről tudunk beszélni. Köszönöm mindenkinek, aki a kezdetektől fogva segíti a várost.”
– emelte ki a sajtótájékoztatón dr. Cser-Palkovics András polgármester. Arról is beszélt, hogy a fejlesztések nemcsak a városról, az egyetemről és a kormányzat szándékról szólnak, hanem az ország egészét tekintve kiemelten fontosak, az ide adott források sokszorosan megtérülnek az állami költségvetés számára. A városvezető hozzátette, várakozással tekintenek a felsőoktatási jelentkezési adatokra és most már csak rajtuk múlik, hogyan tudják hallgatói oldalról tartalommal megtölteni és vonzóvá tenni a székesfehérvári képzéseket. Dr. Cser-Palkovics András külön köszönetét fejezte ki azért, hogy székesfehérvári cégek is részt vehetnek a beruházások megvalósításában.

Dr. Solti Péter
, az intézményirányítási és finanszírozási rendszer kialakításáért felelős miniszteri biztos arról szólt, hogy a beruházás ingatlanfejlesztést foglal magában, de ennél sokkal több van mögötte. Fontosnak nevezte megadni a felsőoktatási intézményeknek azt a lehetőséget, hogy ne csak várják, hanem elő is teremtsék a pénzügyi forrásaikat. Beszélt a kancellária-rendszerről, melynek egy évvel ezelőtti bevezetése óta az intézmények adósságállománya a negyedére apadt, a teljes pénzkészlete pedig több mint háromszorosára emelkedett.
Dr. Solti Péter nyilatkozatában kiemelte a duális képzést, amely 2015-ben 19 oktatási intézményben, körülbelül 200 partnerszervezet és 440 hallgató bekapcsolásával valósult meg. 2016-ban a képzés 26 intézmény kínálatában jelent meg, az iskolák között állami, egyházi és magán fenntartásúak egyaránt vannak. Több mint 500 partnerszervezet, köztük vállalkozások és önkormányzatok is jelezték érdeklődésüket, és kifejezetten nagy előrelépés, hogy a 2016/2017-es tanévben 2.600 duális képzési helyet tudnak így betölteni. A felsőoktatási stratégiában korábban az a cél fogalmazódott meg, hogy 2020-ra a mindenkor beiskolázott első évfolyamosok nyolc százaléka részesüljön duális képzésben, ám a miniszteri biztos úgy látja, hogy ez hamarabb is elérhető.

Az esemény további részében Dr. Gáti József intézményfejlesztési főigazgató ismertette a fejlesztések főbb elemeit, melyek között szerepel a szervezeti racionalizálás, a képzési portfólió változtatása, a képzés tartalmának átalakítása, fejlesztése, üzemeltetési racionalizálást szolgáló beruházások és a duális képzési központ felszerelése, kialakítása. A fejlesztések 2016. június végéig valósulnak meg.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >