Székesfehérváron is megszólal Bogányi Gergely csodazongorája |
Írta: Fehérvári Hírek | |||||
2016. március 09. | |||||
Rendkívüli zenei élményben lesz részük a március 18-i komolyzenei est résztvevőinek a Vörösmarty Színházban. Székesfehérvár vendége lesz Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész és megszólaltatja az általa tervezett, egyedülálló hangáramvonalas zongorát. A „Skandináv est” című eseményre még lehet jegyeket váltani a Vörösmarty Színházban.
A Bogányi Gergely által megálmodott hangáramvonalas zongora tíz év kemény munka eredményeként valósult meg, a hangszert 2015 elején végre fizikai valójában is bemutatták. A több mint 18 ezer alkotórészből álló mestermű megszületéséhez kitűnő formatervezők és hangszerkészítő mesterek csapatának hosszú, különleges együttműködése szükségeltetett. A forradalmi újítások közül a legfontosabb, hogy a hangszer lelke, az úgynevezett rezonáns nem fából, hanem karbon-kompozitból készült és gyakorlatilag teljesen ellenáll a környezet változó hatásainak. Lényegi újdonság a formabontó, a szokásos zárt struktúrát kinyitó két lábas tartószerkezet, amelynek különleges formai és technológiai kiképzése egy további, alsó hangcsatornát nyit a hallgatóság felé. A fejlesztő kalandban résztvevő szakemberek folyamatosan arra törekedtek, hogy megtalálják a hangminőség tökéletesítéséhez vezető utakat. A Bogányi versenyzongora bemutatása lehetőséget kínál arra, hogy a székesfehérvári zenebarátok is találkozhassanak az időn túli hangzással. A jövő pénteki Skandináv estre még lehet jegyeket váltani a Vörösmarty Színházban.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|