Fehérvárból készülnek a bodajki diákok |
Írta: Havasi Timea | |||||
2016. március 11. | |||||
Székesfehérvár turizmusát választották témául azok a bodajki diákok, akik bejutottak az "Itthon otthon vagy!" országos földrajzverseny középdöntőjébe. A hetedikes Skrop Anna, a nyolcadikos Pap Eszter és felkészítő tanáruk, Visi Szilárd látogatást tettek Brájer Éva alpolgármesternél, aki segíti a tanulók minél sikeresebb felkészülését.
Az "Itthon otthon vagy!" országos földrajzverseny az Egri Eszterházy Károly Főiskola szakmai mentorálásával, a Vieta Kutató, Fejlesztő és Szolgáltató Nonprofit Kft. szervezésében valósul meg. A Bodajki Általános Iskola két tanulója, a 8. b osztályos Skrop Anna és a 7.b osztályos Pap Eszter is benevezett a háromfordulós tudáspróbába. Az első fordulóban a versenyzőknek egy 100 pontos tesztet kellett megoldaniuk az iskolai törzsanyagból és egyéb kiegészítő ismeretekből. A második fordulóban a tanulóknak egy ötoldalas dolgozatot kell készíteniük lakóhelyük, vagy közvetlen környezetük turisztikai látványosságáról, vonzerejéről. A bodajki diákok Székesfehérvárt választották témának, mert a városi rendezvényekről sokat olvasnak, hallanak a médiában, illetve személyes élményeikkel, tapasztalataikkal is gazdagíthatják az anyagot. Felkészülésüket Brájer Éva alpolgármester segíti, akinél a tanulók ma látogatást tettek Visi Szilád felkészítő tanárukkal együtt.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|