Új, hordozható kémény a biztonságos távhőszolgáltatásért |
Írta: Havasi Timea | |||||
2016. március 15. | |||||
Egy új, hordozható lemezkéményt adtak át a Széphő Zrt. Királysor-i telephelyén.
A cég saját beruházásában elkészült, 75 millió forint értékű fejlesztésre a biztonságos távhőszolgáltatás miatt volt szükség, hogy tehermentesítsék a rossz állapotban lévő, régi vasbetonkéményt. Amennyiben a Királysori telephelyen már nem lesz szükség az új szerkezetre, úgy áttelepíthetik azt a Bakony utcai hőközpontba.
Szükségessé vált, hogy a korábbi tulajdonos által el nem végzett javítási, karbantartási munkákat minél hamarabb hajtsák végre a Királysori telephelyen. Ennek részeként a vagyonkezelésért felelős Széphő Zrt. szakértői felmérték a forróvízkazánok füstgázának elvezetését biztosító, 105 méter magas vasbetonkémény állapotát. Kiderült, hogy a biztonságos működtetéshez igen komoly, akár a 100 millió forintot is meghaladó felújításra lenne szükség, ezért költséghatékonyabb megoldást kerestek. A Széphő Zrt. saját, 75 millió forint értékű beruházása keretében egy új, 48 méter magas, 2 méter átmérőjű lemezkéményt szereltek fel, amely elegendő a kisebb terhelésre. A négy elemből összeszerelt szerkezet hordozható, így amennyiben a Királysori telephelyen nem lesz rá szükség, az áttelepíthető és felhasználható lesz a Bakony utcai hőközpontban. A tervek szerint addig a nagy vasbetonkémény évente csekély óraszámban üzemelne részben nagy hidegek, részben pedig meghibásodások esetén, biztonsági tartalékként. – hangsúlyozta a beruházást bemutató eseményen Szauter Ákos, a Széphő Zrt. vezérigazgatója. Ugyancsak megtekintette a fejlesztést Égi Tamás alpolgármester, aki a közszolgáltatás biztonságossá tételéről beszélt. Mint mondta: a korszerűsítések részeként januárban elindították azt a 20 MW-os gázkazánt, amely a Széphő Zrt. Bakony utcai telephelyén segíti a város távhőellátását. A mobil lemezkémény felszerelése és üzembe helyezése egy újabb, fontos lépésnek tekinthető. Mint fogalmazott: a városvezetés és a szakemberek közösen dolgoznak azon, hogy néhány éven belül a teljes hőtermelést kitelepítsék a Királysorról, ahol minden bizonnyal javulni fog a levegő minősége és létrehozható lesz egy új városrész.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|