Az egészség gazdasági előnyt jelent |
Írta: Kész Mónika | |||||
2016. március 22. | |||||
A MIB ma délután tartotta ülését a Városháza Dísztermében, ahol Östör Annamária tanácsnok adott áttekintést a 2011-ben elfogadott Egészségfejlesztési Tervben foglaltak tavalyi évi megvalósításáról, míg az ehhez kapcsolódó lakossági véleménykutatás eredményeit Girán János, az egészségtudományok doktora, az Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetségének szakértője ismertette.
A 2011-ben megalakult és többféle szakterületről érkezőket tömörítő Székesfehérvári Multiszektorális Irányító Bizottság a város Egészségfejlesztési Tervét hivatott elősegíteni. A 23 fős testület az egészségvédelem erősítésében játszik fontos szerepet Székesfehérváron. Céljai között a székesfehérváriak egészségi állapotának javítása, a különböző szűrőprogramok népszerűsítése és az egészséges életmódra való figyelemfelhívás szerepel. Az operatív munkát irányító társelnök, Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok nyitotta meg a kedd délutáni ülést a Városháza Dísztermében. Előadásában a jelenlévők meghallgatták a város 2011-ben elfogadott Egészségfejlesztési Terve alapján az elmúlt évben megvalósított programokról szóló beszámolót. Szólt arról, hogy a világnapokhoz kapcsolódó rendezvények mellett számos iskolai egészségnapon, szűrőnapon, illetve különböző városi rendezvényeken több ezer embert sikerült megszólítaniuk, míg emellett számos felkérésnek eleget téve adtak tájékoztatást egészségmegőrzési céllal. Prezentációja során kiemelte, az egészség nem csak az egészségi állapotunkat jelenti, hanem emellett olyan tényezők is befolyásolják, mint például a környezeti hatások, a genetikai tényezők és az életmód, mely utóbbira külön felhívta a jelenlévők figyelmét. Azt ugyanis saját magunk tudjuk befolyásolni. Ezt követően a munkahelyi egészségfejlesztés fontosságáról beszélt, s hangsúlyozta, hogy ezen a téren további szükséges lépések megtétele indokolt. Girán János, az Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetsége szakértője Székesfehérvár Egészségfejlesztési Tervének felülvizsgálatát megalapozó véleménykutatások eredményeiről adott tájékoztatást a jelenlévő tagoknak. Mint elmondta, két területen végeztek kutatást. Az egyiket a lakosok körében, ahol összesen ezer fő, reprezentatív minta alapján kiválasztott válaszadó volt. Hozzájuk telefonos megkeresés útján jutottak el. A másik célcsoport a döntéshozók voltak: tizenkét fő vett ebben részt, köztük a polgármester, alpolgármesterek, szakbizottságok tagjai, illetve a város egészségügyi és sporttanácsnoka. A szakértő nagyon pozitív tapasztalatokról számolt be mind az elmúlt öt évben végzett tevékenység hatékonysága tekintetében, mind a lakosok egészségi állapota és tájékozottsága, aktivitása terén. Hangsúlyozta, hogy amióta ezen a területen dolgozik, ilyen egyedülálló eredményt, azaz ilyen rövid idő alatt ilyen pozitív elmozdulást, mint Székesfehérváron, még nem tapasztalt Magyarországon. Ez még európai viszonylatban is kimagasló. A felmérésekkel kapcsolatban elmondta, hogy míg korábban a munkahelyekkel kapcsolatos bizonytalansági tényező, illetve a munkanélküliség negatív hatással volt a lakosokra, addig az utóbbi időben ez megváltozott, s ez a lakosokat már nem nyomasztja, ugyanakkor a zajártalom fokozódása és a légszennyezettség növekedése került előtérbe, mint egészségi kockázat. Beszámolt arról is, hogy a felmérés adatai alapján a székesfehérvári felnőtt lakosság negyede dohányzik, míg a lakosok 20%-a fogyaszt alkoholt rendszeresen. Az aktív testmozgással kapcsolatban elmondta, hogy a felnőtt lakosok 40%-a rendszeresen nem sportol, s a székesfehérváriak kevesebb, mint a fele él normál testsúllyal. Kiemelte, hogy a lakosok körében a túlsúly és az elhízás jelenik meg leginkább egészségkockázatként. Mint azt pozitívumként említette, azok a lehetőségek, amik adottak a sportolás terén a városban, a lakosok körében konkretizálódtak. A döntéshozók körében végzett véleménykutatás eredményeivel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy míg öt évvel ezelőtt még értelmezni kellett, hogy az egészségfejlesztés mit jelent, mostanára a döntéshozók számára egyértelművé vált, hogy az egészségfejlesztés terén kinek mi a feladata, s a város stratégiai terveiben miért van ennek jelentősége. Kiemelte, hogy a városvezetők stratégiai értékként tekintenek az egészségre. Hiszen, ha az emberek egészségesek, s olyan környezetben élhetnek, ami egészségesebb, az gazdasági előnyt jelenthet. S ahol lehet, a város támogatja is az egészségmegóvást.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|