Kaszap István sírja a Nemzeti Sírkert része lett |
Írta: ÖKK | |||||
2016. március 30. | |||||
Szentmisével emlékeztek a 100 esztendeje született Kaszap Istvánra. A 19 éves korában elhunyt egykori jezsuita novícius Székesfehérvár díszpolgára. A város Önkormányzata köszönetét fejezi ki a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságnak, amelynek képviseletében dr. Gedai István elnökhelyettes bejelentette: Kaszap István sírja a Nemzeti Sírkert része lett.
Székesfehérvár Önkormányzata ezúton mond köszönetet a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságnak, hogy Kaszap István sírja a Nemzeti Sírkert részévé válhatott. A döntést dr. Gedai István elnökhelyettes jelentette be a mindössze 19 évet élt jezsuita novícius születésének 100. évfordulója alkalmából megtartott szentmisén, ahol az erről szóló okmányokat is átnyújtotta Spányi Antal megyés püspöknek.
Az Egyházmegye, a város és az itt élők máig méltón őrzik Kaszap István emlékét, poszthumusz Székesfehérvár díszpolgárává is választották őt. Testét a Prohászka Ottokár-emléktemplom őrzi, a kripta mellett szobor állít emléket a fiataloknak örök példaként szolgáló ifjúnak, akinek boldoggá-avatási eljárását a Székesfehérvári Egyházmegye megindította. Székesfehérvár nagy örömmel fogadta a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság döntését, az Önkormányzat az itt élők nevében ezúton is köszönetet mond a fontos és szimbolikus bejelentésért.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|