Szakmai napot tartott a Székesfehérvári Diáktanács |
Írta: Havasi Timea | |||||
2016. április 08. | |||||
Ötödik alkalommal szervezte meg hagyományos szakmai napját a Székesfehérvári Diáktanács. Az egész napos tanácskozás két fő témát ölelt fel, az előadások az IKSZ, vagyis az iskolai közösségi szolgálat és az egészségfejlesztés, egészségmegőrzés köré csoportosultak. A Városházán megrendezett szakmai napra mintegy 150 résztvevő jött el a fehérvári iskolákból.
A Székesfehérvári Diáktanács ötödik szakmai napjára meghívást kaptak a testület tagjai, a DMSP-k, azaz a diákönkormányzatok munkáját segítő pedagógusok, az Iskolai Közösségi Szolgálat intézményi koordinátorai és a 8-9. évfolyamos fiatalok is. A program levezető elnöke Bódig Péter, a Diáktanács elnöke volt.
A fiatalokat érintő újfajta szolgáltatásfejlesztésekről és az ifjúsági honlap indításáról Molnár Tamás civil és ifjúsági tanácsnok beszélt a szakmai napon. Mint mondta: a portálon teljes adatbázist szerkesztenek azokról a városi civil szervezetekről és intézményekről, ahol a középiskolások valóban aktívan és hasznosan, megfelelő körülmények között tölthetik le az IKSZ 50 órás önkéntes tevékenységét. A honlapon megjelennek továbbá mindazon programok, rendezvények és különféle kezdeményezések, melyek Székesfehérvár fiataljait érintik. A tervek szerint a portálon keresztül közvetlenül lehet üzeneteket, javaslatokat küldeni a Polgármesteri Hivatalnak, akár a polgármesternek is. Molnár Tamás arról is szólt, hogy az Új Nemzedék Kontaktpont Iroda megújuló helyen és tartalommal, Új Nemzedék Közösségi Tér néven működik tovább májustól. A tanácsnok ötleteket kért a fiataloktól, hogy milyen szolgáltatásokkal töltsék meg az intézményt. Javasolták, hogy a közösségi térben szervezzenek új disputa versenyeket, tájékoztassák a szakképző iskolásokat a nyári gyakorlati helyekről, hozzanak létre egy nyugodt tanulósarkot, valamint nyújtsanak segítséget a felsőoktatási továbbtanuláshoz, a pályaválasztáshoz és az önéletrajz-íráshoz. Ugyancsak itt tájékoztathatnák a fiatalokat a nyári munkalehetőségekről és a cserediákprogramokról, az egyes szakmák képviselői pedig előadásokon mutatnák be mesterségüket a fiatalok könnyebb pályaválasztása érdekében.
A figyelemfelhívás jegyében tartott előadást a szakmai napon Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok. Beszélt az egészségünket befolyásoló tényezőkről, az életkezdetről, a neveltetésről, a tanulás és az egészségügyi ellátás nyújtotta lehetőségekről, a környezeti tényezők és a munka hatásairól. Mint fogalmazott: fiatalkorban az egészség magától értetődő, és ekkor szükséges megteremteni az alapokat ahhoz, hogy testi-lelki-szellemi jólétünket idős korunkig megőrizhessük. Mint mondta: állapotunk 11%-ban függ az egészségügyi ellátástól, 19%-ban a környezeti hatásokról, 27%-ban a genetikai tényezőktől és 43%-ban az életmódtól, így alapvetően fontos, hogy milyen utat választunk magunknak. A tanácsnok ismertette a város 2011-ben elfogadott Egészségfejlesztési Tervét, a hozzá kapcsolódó és évente megújuló végrehajtási tervet, az egészségügyi szűrőnapok és programok szervezését, a világnapi rendezvényeket, valamint a csatlakozást az országos kampányokhoz és mozgalmakhoz. A szakmai nap keretében Dr. Pásztor László, a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya egészségfejlesztési koordinátora bemutatta a 12-18 éves korosztály számára is kidolgozott e-bug egészségre nevelő oktatóprogramot, dr. Bodó Márton, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tudományos munkatársa pedig részletesen beszámolt az Iskolai Közösségi Szolgálatról. Kincses Zsolt Dávid, a Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztályának főosztályvezetője az ifjúságot érintő bűnmegelőzésről, Magony Tamás, a Civil, Ifjúsági és Sportiroda munkatársa a Nyitott Tornatermek programról, Nádasdi Richárd, a Ciszterci Szent István Gimnázium tanára a Szent Kristóf-házzal közösen kidolgozott „Segítő Diákok 2015” pályázat nyertes projektjéről, míg Janzsó Ádám elnök a Nemzeti Ifjúsági Tanács működéséről tartott előadást.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|