Két legendás tanár emléktáblája köti össze a Józsefet a Ciszterrel |
Írta: Kész Mónika | |||||
2016. április 13. | |||||
Emléktáblát avattak két legendás tanáregyéniség, dr. Hári Ferenc és dr. Halmos István tiszteletére a Ciszterci Szent István Gimnáziumban. Az ünnepségen Hári igazgató úr felesége és Halmos tanár úr lánya közösen leplezték le a márványtáblákat Orosz Ágoston igazgatóval és dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel.
A Ciszterci Szent István Gimnáziumban ma délután jeles eseményre gyűltek össze egykori és mai diákok, valamint tanárok. Az intézmény két egykori legendás tanárának - dr. Hári Ferencnek és dr. Halmos Istvánnak – az emléktábla-avatójára került sor az épület aulájában.
Dr. Hári Ferenc igazgató, fizika-kémia szakos tanár 1977-1996 között tanított a gimnáziumban, munkásságát dr. Szemán Magdolna tanárnő méltatta az ünnepségen. Azzal kezdte, hogy 1997 szomorú év volt, a halála éve, de a mai nap örömünnep: a becsület, a szeretet, a tisztelet napja. Ez azt is kifejezi, hogy 16 év után nem merült feledésbe a neve, a tettei, iskolateremtő munkája. Dr. Halmos István 1957-2007 között tevékenykedett az iskolában magyar nyelv és irodalom, történelem és angol nyelv szakos tanárként. Munkásságáról és jelleméről Balsay István, a Ciszterci Diákegyesület Fehérvár elnöke beszélt. Mint mondta, Halmos tanár úr teljes életet élő, a fiatalokért, a diákjaiért rajongó igazi TANÁR volt. Csupa nagybetűvel.
Szeretett Alma Materét, annak tanárait, az iskola mindenkori vezetőit és főleg a diákjait segítette. Tekintélyével, példamutatásával „átlendítette a nehézségeken” a József Attila Gimnázium visszaalakulását Ciszterci Szent István Gimnáziummá. Hangsúlyozta, hogy dr. Halmos István több volt, mint barát, több volt, mint bátyj. „Megtanított bennünket távolba nézni és látni! Megismertük, hogy milyen magyar szívvel érezni, gondolkodni! Mi, a magyarságára büszke nemzeti tudat. Talán azt is, hogy hogyan lehetünk a műveltségre, ismeretekre vágyó európai polgárok. Vele, akkor is, ma is jó volt magyarnak és székesfehérvárinak tudni magunkat.”
A táblaavató ünnepségen – melyen a jelenlegi ciszteres diákok adtak műsort – emlékező beszédet mondott dr. Vargha Tamásné tanárnő és dr. Hári Ferenc fia is. Mindketten felidézték azt az emlékképet – mely mindazok számára, akik ismerték a két legendás személyt elevenen él – miszerint Hári igazgató úr és Halmos tanár úr reggel negyed nyolc és nyolc óra között az aulában áll, s együtt fogadja az iskolába érkező diákokat és tanárokat. A beszédeket követően az emléktáblákat közösen leplezte le dr. Hári Ferenc felesége, dr. Halmos István lánya, valamint Orosz Ágoston igazgató és dr. Cser-Palkovics András polgármester. Majd Brückner Ákos Előd OCist spirituális vezető áldotta meg.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|