Demeter: vk bronz Kecskeméten |
Írta: Mátay Balázs | |||||
2016. április 18. | |||||
Remek versenyzéssel a 3, helyen végzett az öttusázók világkupa-viadalán Kecskeméten Demeter Bence. A Volán Fehérvár olimpiai kvótára hajtó kiválósága mindvégig kiegyensúlyozottan, jól teljesített, hibátlan lovaglása után már a negyedik volt, majd még erre is rá tudott tenni egy lapáttal a záró kombinált számban.
Egy másik magyar, Marosi Ádám is dobogóra, annak 2. fokára állhatott, a végső győzelmet pedig az angol Cooke szerezte meg. A most 17. Kasza Róbertnek már biztos a riói kvótája, most már Marosinak is szinte biztos, de Demeter is nagyon közel áll a kvalifikációhoz. A finálé másik Volános pentathlonistája, Málits István a 33. pozícióban zárt.
A nőknél szombaton Földházi Zsófia a 2., a már tavaly óta olimpiai kvótás Kovács Sarolta (Volán Fehérvár) a 11., az Alba Öttusa SE versenyzője, Alekszejev Tamara a 18. lett. A világkupa döntője az egyesült államokbeli Sarasotában lesz május elején. Az augusztusi olimpia előtt még lesz világbajnokság május végén Moszkvában – azon közvetlenül is lehet majd kvótát szerezni – és Európa-bajnokság július első teljes hetében Szófiában. A vb után, június 1-jén zárul a világranglista, amelyről a nemzetközi szövetség feltölti a riói 36 fős férfi és női mezőnyt. A rangsorból legalább hat-hat öttusázó jut majd olimpiai részvételi joghoz. Jelen állás szerint a férfiaknák Kasza mellett Marosinak és Demeter Bencének, a nőknél Kovácson kívül még Földházinak jöhet össze a kvalifikáció. Alekszejevnek is van még reménye, de ehhez nagyon jól kell szerepelnie Sarasotában és/vagy a vb-n. Az olimpiára utazó 2-2 főt Pálvölgyi kapitány javaslatára a honi szövetség jelöli ki majd a májusi vb után.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|