Bolondos április Székesfehérvár fiataljaival |
Írta: ÖKK | |||||
2016. április 21. | |||||
A székesfehérvári középiskolák végzős hallgatói számára az április nem csak az érettségire való felkészülésről szól. A város ismét megrendezi a hagyományos Ballagási Hetet, amely négy fő programból áll: az április 22-i ifiFESZT koncertjei, a sulizenekarok csatája az Arany Dobverő-díjért és az április 29-i Bolondballagás látványos felvonulását követő jelmezverseny igazán emlékezetessé teszi az utolsó tanév utolsó heteit.
Közben 28-án köszöntik a végzős középiskolások osztályfőnökeit a Kossuth udvarban, az Órajátéknál, majd 30-án, szombaton 66 osztály 1.520 diákját búcsúztatják a Városi Ballagáson. A programokat sajtótájékoztatón ismertette Mészáros Attila alpolgármester és Juhász Zsófia, a Fehérvári Programszervező Kft. ügyvezetője.
A Bolondballagás gyülekezője április 29-én, pénteken 07.30 órakor az Alba Plaza előtti téren lesz, ahonnan a fiatalok látványos menetben vonulnak a Liszt Ferenc utcán, a Városház téren, majd a Fő utcán keresztül a Zichy színpadig. A jelmezversenyen négytagú zsűri – dr. Cser-Palkovics András polgármester, Vakler Anna, a város művészeti vezetője, Kiss Dorottya, A Szabadművelődés Háza igazgatója és Pintér Ádám, a Fehérvári Programszervező Kft. munkatársa – választja ki a legjobbakat. A tét idén is nagy, hiszen Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának felajánlására a győztes 100 000 forintos hozzájárulást kap az érettségi bankett megrendezéséhez. A tavalyi rendkívül ötletes és különleges produkciók láttán idén a második és a harmadik helyezettet is díjazni fogják. A maskarás megmérettetésre 2016. április 24-ig lehet jelentkezni a Fehérvári Programszervező Kft. weboldalán található online regisztrációs lap kitöltésével. Végül április 30-án, szombaton 9.00 órakor kezdődik a több évtizedes hagyományokra visszatekintő Városi Ballagás. A Városház téren idén 66 osztály 1.520 diákját búcsúztatják egy körülbelül fél órás ünnepség keretében. Ezt követően az osztályok visszatérnek iskoláikba, ahol sor kerül a saját szervezésű ballagásokra. Tavaly a kedvezőtlen időjárás miatt sajnálatos módon elmaradt a központi búcsúztatás, a szervezők azonban bíznak abban, hogy idén az időjárási körülmények nem gördítenek akadályt Székesfehérvár egyik legszebb rendezvénye elé.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|