Fehérvári Streetball Majális, immár huszadszor |
Írta: Fehérvári Hírek | |||||
2016. április 29. | |||||
A Székesfehérvári Sportmajális részeként a Lénia 2 Kft. idén is megrendezni a hagyományos Fehérvári Streetball Majálist. A rendezvény immár kereken két évtizedes múltra tekinthet vissza, s ilyenformán az ország egyik legrégebbi, és egyben egyik legjelentősebb streetball eseménye, a résztvevő csapatok létszámát tekintve is.
Kilenc kategóriában évről évre mintegy 40-50 4 fős csapat vetélkedik egymással, az utcai kosárlabdázás szabályai szerint. A mérkőzéseken nincs játékvezető, a játékosok maguk között döntenek a vitás kérdésekben, a régi grundfoci mintájára. A legfiatalabb résztvevők éppen hogy beültek az iskolapadban, az örökifjak rangidősei pedig jócskán hatvan fölött járnak. A családi kategóriában szülők és gyerekek játszanak vállvetve, sőt, az is előfordul, hogy a nagyszülők is beszállnak a játékba. A résztvevők zöme a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia növendékei, illetve az Építők, az Albacomp, a Videoton és az Ikarus korábbi játékosai közül kerül ki, de sokan érkeznek az ország más vidékeiről is. A játékosok között számos hajdani élvonalbeli kosaras pattogtat, sőt, néhány korábbi magyar válogatott is. Érdemes lesz tehát a sportmajális forgatagában időt szánni az egyszerre 8 pályán zajló streetball fesztivál megtekintésére is. A rendezvény fő támogatója a városi önkormányzat és kosárpalánkokat rendelkezésre bocsátó Plastobo Kft., a médiatámogató a Fehérvár Médiacentrum.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|