Csak azt védjük, amit szeretünk |
Írta: Kész Mónika | |||||
2016. május 25. | |||||
A Sóstó Természetvédelmi Terület lőszermentesítésével befejeződött a rehabilitáció előkészítésének első szakasza. A további lépésként a tó mederkotrása, majd a vízutánpótlás biztosítása fog megtörténni. Ezt követően lesz lehetőség arra, hogy a terület mocsaras mivoltát meghagyva, annak természeti értékeire fókuszálva, felújítsák a közösségi célokat szolgáló területeket.
Ennek teveiről egyeztetettek a Székesfehérvári Polgármesteri Hivatal munkatársai és a tájépítészeti tervet készítő cég képviselői, valamint a zöld szervezetek tagjai, akik támogatták és örömüket fejezték ki a tervek láttán.
Mint azt Mészáros Attila alpolgármester elmondta, jelenleg a szükséges feltételek megteremtése zajlik annak érdekében, hogy a tó mederkotrása, majd a vízutánpótlás megtörténhessen. Erre a kivitelezőt közbeszerzési eljárás keretében választják ki, a pályázatot Székesfehérvár Közgyűlése a következő hetekben fogja kiírni.
A természetvédelmi terület tájépítészi tervét készítő Körtekert Stúdió képviselői prezentációjuk során azt hangsúlyozták, hogy a Sóstó mocsaras jellegének megőrzésével, ugyanakkor a látogatók, s különösen a gyerekek számára vonzó és érdekes interaktív eszközök, valamint a terület természetvédelmi kincseit bemutató játékok telepítésének javaslataival készítették el terveiket. Mindezeket olyan módon javasolják kivitelezni, hogy a Sóstón túrázók tudását is gyarapítsák azokkal az információkkal, melyek a tájékoztató táblákra felkerülnek. A tervezők kiemelték, a tervek elkészítése során folyamatosan szem előtt tartották Baba Dioum szenegáli természetvédő szavait, miszerint: „Csak azt védjük meg, amit szeretünk, csak azt szeretjük, amit értünk, és csak azt érthetjük, amit ismerünk.” A tervtájékoztatót követően a jelenlévő egyesületek többsége támogatásáról és egyetértéséről biztosította a Környezetvédelmi Iroda munkatársait. Az értekezlet a felvetődött javaslatok egyeztetésével zárult.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|