Az Anima Musicae koncertjével zárul a Harmonia Albensis |
Írta: Fehérvári Hírek | |||||
2016. július 20. | |||||
A Junior Príma díjas kamarazenekar július 21-én, csütörtökön 19.30 órakor Händel, Locatelli, Mendelssohn és Grieg műveivel várja a klasszikus zene szerelmeseit a Ciszterci templomban. Jegyek még kaphatóak!
Anima Musicae – annyit jelent, a zene lelke. Az e nevet viselő és csupa fiatal művészből álló Junior Prima díjas kamarazenekar hangversenye zárja a Harmonia Albensis koncertsorozatot, amelyet a szervezők szeretettel ajánlanak a székesfehérvári közönség számára. A július 21-én, csütörtökön 19.30 órakor kezdődő koncerten a német és olasz barokk mesterművek mellett Mendelssohn ritkán hallható D-dúr vonósszimfóniája és Grieg népszerű sikerdarabja, a Holberg szvit is elhangzik.
A 2010-ben alakult együttes az európai szintű hangzásra és a magyar zenei hagyományokra épülve folyamatosan keresi az új kihívásokat. Szakmai indíttatást elsősorban Rolla János, a világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetője adott az együttesnek, aki a kezdetektől szakmai mentorként áll a nagyreményű fiatal zenekar mögött. Az Anima Musicae Kamarazenekar több nemzetközi verseny díjazottja, melyek közül kiemelkedik a 2014-ben Párizsban megrendezett T.I.M. (Torneo Internazionale di Musica) elnevezésű, ahol a több mint háromezer induló között harmadik helyezést értek el. Művészeti vezető: G. Horváth László A Harmonia Albensis koncertsorozat július 21-i műsora, az Anima Musicae Kamarazenekar előadásában: G.F. Händel: G-Dúr Concerto grosso HWV 319
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|