A munkaterület átadása megtörtént, így elindult a Salétrom utcai közösségi tér kialakítása. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése július 7-i, rendkívüli ülésén döntött arról, hogy kezdődhet a Salétrom utca felújítása. A három ütemben létrejövő beruházás több mint százmillió forintból valósul meg, melynek köszönhetően szép és impozáns környezet fogadja majd a városrészben élőket.
Az elmúlt hónapok fejlesztései után tovább szépül a 4. számú választókörzet. Több mint százmillió forintos beruházás keretében 2018-ra teljes egészében megújul a Salétrom utca. A három ütemben megvalósuló fejlesztés első lépéseként a József Attila utca 2. és a Németh László Általános Iskola közti szakasz újul meg.
A szerdai munkaterület átadáson Molnár Tamás, a 4. számú választókörzet önkormányzati képviselője örömét fejezte ki, hogy a Belváros peremén egy olyan közösségi tér kerül kialakításra, melynek köszönhetően a városrészben élőket szép és élvezhető környezet fogadja. „A Salétrom utca felújításával egy régi adósságát törleszti a város. A korszerűsítés mindenképpen időszerű, hiszen az 1970-es évek óta csak kisebb felújítások történtek itt. Most 2016-ban végre elindulhat a Salétrom utca három ütemben történő teljes fejlesztése, így 2018-ban szép és impozáns környezet fogadja majd az itt élőket. Első ízben a közműcserék miatt jelentősen elhasználódott burkolat felújítását végzik el a szakemberek, majd a következő évben a Németh László Általános Iskola előtti tér is megszépül. Úgy alakítjuk ki a közterületet, ami az itt lakóknak közösségi térként is funkcionálna; így játszóteret, egy fitness-, vagy egy KRESZ-parkot is tervezünk, emellett a zöld szigeteket is kicseréljük.” – mondta Molnár Tamás, aki azt is kiemelte, hogy a környéken tartott lakossági fórumokon is mindig felmerült a sétány felújításának kérdése, ami most megvalósul.
A fejlesztés konkrét részleteiről Nyitrai Jenő, a beruházást kivitelező Platz-Bau Mélyépítő Kft. ügyvezetője adott tájékoztatást. A három ütemben megvalósuló beruházás keretében az egész Salétrom utca új, zajmentes térkő burkolatot kap – érdekesség, hogy a felbontott betont egy korszerű eljárás segítéségével újrafelhasználják. Új körpadot és modernebb támfalakat alakítanak ki, melyekre padokat is felszerelnek, emellett a vízelvezetést is megoldják. Nyitrai Jenő hozzátette: a munkálatokat már szerdán elkezdik, majd ötven nap áll rendelkezésükre, hogy befejezzék az első ütem megvalósítását.
|