& mert itt nem érezzük magunkat egyedül |
Írta: Kész Mónika | |||||
2016. szeptember 26. | |||||
Fennállása 40. évfordulója alkalmából szervezett ünnepséget az Egyesített Szociális Intézmény II. számú Gondozási Központja, Zsolt utcai épületében. A rendezvényen köszöntőt mondott Brájer Éva alpolgármester. Az esemény keretében 90. születésnapja alkalmából a legrégebbi klubtagot is köszöntötték, a miniszterelnök és a város polgármesterének kézjegyével ellátott emléklapot Deák Lajosné képviselő adta át.
Az Egyesített Szociális Intézmény II. számú Gondozási Központjában a negyvenedik születésnap alkalmából gyűltek össze az intézmény vezetői, egykori és jelenlegi dolgozói, klubtagjai, valamint a meghívott vendégek. A központ elmúlt negyven évének történetéről, valamint jelenlegi működéséről a központ vezetője, Erdős Attiláné tájékoztatta a megjelenteket. Elmondta, hogy az intézmény 1976-ban nyitotta meg kapuit, akkori nevén öregek napközi otthonaként. Később azonban, mint gondozási központ a napközin kívül a házi gondozás és a szociális étkeztetés területi központja is lett. Étkeztetés terén ez jelenleg 160 fő ellátását jelenti napi szinten. A házi gondozást pedig hat szakképzett gondozónő végzi összesen 51 rászorulónál. Az időseket, vagy az önmaguk ellátására képtelen személyeket igény szerint napi rendszerességgel, vagy hetente többször látogatják meg saját otthonaikban. A biztonságos, szeretetteljes és gondoskodó légkört nyújtó Zsolt utcai intézmény ünnepségén Brájer Éva alpolgármester mondott köszöntőt. Személyes élményét megosztva a jelenlévőkkel arról beszélt, hogy a szociális intézményekben – úgy, mint ebben a 40. születésnapját ünneplő központban és a város többi hasonló intézményében is - kiváló emberek dolgoznak, és dolgoztak az elmúlt hosszú évek alatt. Munkájukat az intézmények falai között lelkesedéssel, elhivatottságból, tisztességgel és szeretettel végzik. A rendezvényen a klub életéről a legidősebb tag, a 90. születésnapját ünneplő Szabó Ferencné Ilike néni, egykori óvodapedagógus beszélt. Hangsúlyozta: társaival együtt azért szeretnek ebbe az otthonba járni, mert itt nem érzik magukat egyedül, számon tartják őket, várnak rájuk, a gondozók észreveszik, hogyha valami gondjuk van, és segítenek nekik. Minden nap úgy érzik, hogy képesek még valamire, s fiatalabbnak érzik magukat itt, mint otthon. Az idős asszonyt születésnapja alkalmából a rendezvényen a város, a központ és a klubtársak is felköszöntötték. Megható pillanat volt, mikor egy kislány verset szavalt neki. A bensőséges ünnepségen részt vett dr. Horváth Miklósné és dr. Dienesné Fluck Györgyi önkormányzati képviselő is, valamint fellépett a Vox Mirabilis Kamarakórus
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|