Néhány napig kifejezetten jó idő lesz |
Írta: Mátay Balázs | |||||
2016. október 23. | |||||
Az elmúlt hetek többnyire szürke, kifejezetten barátságtalan időjárása után néhány napig most kellemesebbik arcát mutatja majd nekünk az ősz. A pénteki esős napot követően már szombaton jelentős volt a javulás: sok napsütés mellett időnként megnövekedett a felhőzet, de eső nem rontotta a hangulatunkat.
Vasárnaptól keddig még inkább jól érezhetjük magunkat, ugyanis a szél is mérséklődik, miközben még többet süt majd a nap, hétfőn és kedden kifejezetten kellemes lesz a hőmérséklet is, az országban többfelé eléri, sőt meg is haladhatja a 20 fokot a hőmérséklet. Kedden este egy érkező hidegfront zökkent majd vissza minket az október végére jellemző valóságba... Az Időkép prognózisa szerint vasárnap gyakran lesz változóan, erősen felhős az ég, reggelre többfelé pára, köd is kialakulhat, de hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk, számottevő csapadék pedig nem várható, legfeljebb csak elszórtan fordulhat elő gyenge szitálás. A Dunántúl északi felén megélénkül a délkeleti szél. Hajnalban -1 és +6, délután 10 és 16 fok között alakul a hőmérséklet. Hétfő nyugaton, délnyugaton hosszabb napos időszakokra is számíthatunk, máshol viszont erősen felhős, borult lesz az ég, de csak gyenge szitálás fordulhat elő helyenként. Reggelre többfelé pára, köd képződik. Sokfelé feltámad a délies szél. Délutánra 15 és 20 fok közé melegszik a levegő, de északon ettől hűvösebb lehet. Szerdán nyugaton és délen várható több csapadék, északon szárazabb maradhat az idő. Feltámad az északi-északnyugati szél. Visszaesik a hőmérséklet, napközben 10-15 fokra készületünk. Csütörtökön naposabb, csapadékmentes, de szeles idő ígérkezik, délután 9-13 fokot mérhetünk.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|