Farkas Ferenc hangversenysorozat |
Írta: Kész Mónika | |||||
2016. október 25. | |||||
Négy alkalommal hat koncertre várja az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a fehérvári zenekedvelőket az idei évad Farkas Ferenc hangversenybérletében. A zenei sorozatban lesz Halottak Napi koncert, Újévi hangverseny, de bemutatkoznak ifjú virtuózok, és megrendezésre kerül a Cselló-maraton.
Brájer Éva alpolgármester az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Farkas Ferenc hangversenybérletének tájékoztatóját azzal kezdte, hogy elmondta: a zenekedvelő fehérváriak talán emlékeznek még rá, hogy hosszú éveken keresztül az Alba Regia Szimfonikus Zenekar mindössze havi egy alkalommal jelentkezett. Aztán, köszönhetően ifj. Major István kreativitásának, az igazgató a koncertek sorából hangversenybérletet is „mixelt”, amit egy olyan emberről neveztek el, akinek Székesfehérvár zenei élete nagyon sokat köszönhet. Farkas Ferenc alapítója és igazgatója is volt a Székesfehérvári Zeneiskolának.
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója, ifj. Major István beszámolt arról, hogy ezt a Farkas Ferenc bérletet tavaly indították útjára, mely a zenekar legnagyobb volumenű szimfonikus sorozata, ami mellett a paletta része még a Somorjai Ferenc Kamarazenekari bérletük, a PartiTúra ifjúsági hangversenysorozatuk, valamint a nyári Harmonia Albensis templomi koncertsorozatuk.
Az igazgató a hagyományosan megrendezésre kerülő október végi ünnepi koncerttel kapcsolatban különlegességként említette, hogy a hangversenyen Medveczky Ádám vezényel, aki immár állandó karmestere a zenekarnak, és akit nagyon megkedvelt a fehérvári közönség. Beszélt arról is, hogy a műsorra tűzött Mozart-művekkel tisztelegnek a zeneszerző születésének 260., míg halálának 225. évfordulója előtt. A zeneszerző éppen 225 évvel ezelőtt – a halála előtti napokban - komponálta a Requimet, mely az egyik előadásra kerülő mű lesz október 30-án. A másik, Mozart A-dúr klarinétversenyének egyik tétele lesz, amit azért választottak – mint mondta -, mert el akartak térni a szokványos műsortervezéstől. Ez a mű is a zeneszerző halála előtt két hónappal született, így szintén aktuális. A szólót Szakács Domonkos játssza majd, míg a koncerten közreműködik valamennyi székesfehérvári kórus is. A Cselló-maratonnal kapcsolatban arról adott tájékoztatást, hogy Budapesten már évek óta vannak zenei maratonok, melyek egy-egy zeneszerző köré szerveződnek. A zenekar viszont ezen újítva egy hangszerhez kötődő maraton megszervezésébe kezdett. Ennek az a különlegessége, hogy nemcsak a közönséget szólítja meg, hanem szól a szakmának is. Hiszen a három koncertet megelőzi egy kurzus is. A zeneiskolában fognak foglalkozni a fiatalokkal azok a szólisták, akik a nap folyamán koncertet adnak. Míg délután olyan hangversenyre kerül majd sor, ahol az ifjú csellisták mutathatják meg magukat, belecsempészve előadásaikba a mesterektől délelőtt tanultakat. A zenekarok hangversenyei 17 órakor kezdődnek majd. A három koncert során egyfajta időutazásra kerül sor, ahol a hangszer fejlődését is bemutatják a zenészek. Így a közönség betekintést nyerhet a barokk, a klasszikus és a romantika zenei csemegéibe.
Majd beszélt Onczay Csaba Kossuth-díjas gordonkaművészről is – aki szintén szólót játszik az egyik darabban – és, aki idén ünnepli 70. születésnapját. Így a zenekar ilyen formán is köszönteni szeretné őt.
Elmondta, hogy amennyiben ez a maratoni kezdeményezésük sikeres lesz, és tetszeni fog a fehérváriaknak, akkor a következő években más hangszerekkel is megszervezik.
Balogh Sándor harsonaművész, zeneszerző, illetve karmester a január elsejei Újévi Hangversenyről számolt be, mely egy zenés világkörüli utazás lesz Mozarttól Frank Sinatráig. Elmondta, hogy ő a vonósnégyesektől kezdve, a nagy zenekarokig bezárólag olyan hangversenyeken szokott közreműködni karmesterként, amik oldott, vidám hangulatúak. Ilyenre kerül sor január 1-jén itt Székesfehérváron is.
Dubóczky Gergely karmester, aki a Budapesti Fesztiválzenekarban Fischer Iván asszisztens karmestere a február 13-i koncertről beszélt. Elmondta, hogy ezen az estén a Virtuózok című televíziós műsorban szerepelt fiatal zenészpalántákat mutatják be a közönségnek. Tájékoztatást adott arról, hogy Boros Misi az itt műsorra tűzött Mozart-művet itthon még nem is játszotta, míg a másik mű különlegessége, hogy a három fiatal hegedűs szólista együtt fog zenélni.
A tájékoztatón elhangzott, hogy a hangversenybérlet és a koncertekre a jegyek a Vörösmarty Színház jegyirodájában vásárolhatóak meg.
A Farkas Ferenc hangversenybérletről bővebb információ az alábbi linken: www.arso.hu
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|