Összefogás a helyi foglalkoztatásért |
|
|
Írta: ÖKK
|
2016. október 26. |
Megtartotta alakuló ülését a Székesfehérvári Foglalkoztatási Fórum. Az együttműködő partnerség egy újabb nyertes pályázatnak köszönhetően jöhetett létre annak érdekében, hogy Székesfehérvár és járása területén segítse a helyi foglalkoztatás helyzetét.
Székesfehérvár Önkormányzata támogatási kérelmet nyújtott be a „Helyi foglalkoztatási együttműködések a megyei jogú város területén és várostérségében” megnevezésű TOP-6.8.2-15 számú pályázati felhívásra.
A „Helyi foglalkoztatási együttműködések Székesfehérvár és járása területén” című, TOP-6.8.2-15-SF1-2016-00001 azonosítószámú nyertes projekt egyik első lépéseként hétfőn délelőtt megalakult a Székesfehérvári Foglalkoztatási Fórum, mely stratégiai, egyeztető és érdekegyeztető, konzultációs fórumként működik.
A Fórum felelős Székesfehérvár és járása térségében a helyzetelemzésre épülő, foglalkoztatás elősegítésére irányuló stratégia kidolgozásáért, elfogadásáért, a stratégiához illeszkedő konkrét programok kidolgozása, végrehajtása figyelemmel kíséréséért.
A Fórum a megalakulásakor megválasztotta az öt tagból álló, a partnereket megfelelően reprezentáló Irányító Csoportot és az elnököt. Elnök: az Önkormányzati szférából Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata képviselője Tagok: - a Kormányzati szférából a Fejér Megyei Kormányhivatal, - a Gazdasági szférából a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete, - az Oktatási szférából a Székesfehérvári Szakképzési Centrum, - a Civil szférából a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány képviselői.
Székesfehérvár fejlesztési terveiben szerepel a város gazdasági erőcentrummá történő alakítása. A nyertes pályázat célja ennek segítése. Alapvető feladat, a térség gazdasági szereplőinek igényeihez igazodva, a hiányszakmákban elhelyezkedni tudó szakemberek képzése, valamint a hátrányos helyzetű, illetve nyilvántartott álláskeresők aktív munkaerőpiacra való visszaterelése.
Egyrészt Székesfehérvár saját humánerőforrásait meghaladó mértékben igényel munkaerőt, másrészt a város vonzáskörzetében élők nagy hányada jár be a megyeszékhelyre dolgozni. A program egyik célja a munkaerő-kereslet és -kínálat közötti különbségek kiegyenlítése, azaz a hiányszakmák feltöltése, a munkakeresők elhelyezkedésének segítése és a hátrányos helyzetben levő munkakeresők támogatása.
A projekt európai uniós forrásból 285.000.000 forintos támogatást nyert.
|