Minszkben a junior és az U23-as korosztály számára megrendezett világbajnokságon magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt, éppen úgy, mint a felnőttek között a szeptember közepén megrendezett maratoni világbajnokságon a németországi Brandenburgban, ahol 19 kilométeren sem talált legyőzőre. Az idei sikerek okán kértünk egy kis értékelést Velence „aranylányától”.

A 2016-os idény elég sűrűre sikeredett számodra. Tulajdonképpen 4 hónap alatt lefutott egy tucatnyi hazai és nemzetköz megmérettetés, amelyeken nem maradtak el a sikereid sem. Sikerült teljesítened azokat a célokat, amelyeket az év elején kitűztél magad elé?

- Igen, célom az egyesben való indulási jog kivívása volt, ami sikerült is. Megvédtem a maratoni vb-címemet, illetve az első világbajnoki aranyamat nyertem egyesben az u 23-as mezőnyben. A moszkvai hibáról nem szívesen beszélek, bár kétlem, hogy elkerülhető lenne... Összességében nyugodtan kijelenthetem, hogy elégedett vagyok a 2016-os évemmel.

Bár nem kizárólag, de jórészt egyéni számokban indultál az idén. Tudatos volt ez a részedről?

- Azzal hogy edzőt váltottam, tudtam, hogy ez ezzel fog járni. Igazából csak az egyesre készültem/készültünk, s bár próbálgattam párosokat is, de ezekre nem akartam plusz időt, energiát szánni. Meg akartam mutatni, hogy bár a 2015-ös évben nem volt minden rendben körülöttem, képes vagyok újra arra hogy én vigyem az egyes számokat nemzetközi versenyeken.

Mennyire mondhatjuk, hogy ideális, zökkenőmentes hónapokon vagy túl?

- Érdekes szezonom volt, s nem volt minden zökkenőmentes. Az első válogatón még párosban is nyertem, a másodikon már mással kellett, hogy induljak. A moszkvai verseny egy csalódás volt, de nem foglalkozhattam ezzel hiszen 5 napra rá már másik válogatóm volt. Sokat köszönhetek a családomnak, hogy segítettek/segítenek. Volt rajtam nyomás rendesen, hiszen egy lehetőségem volt, az egyes, ha nyerek, én viszek mindent, ha nem akkor itthon ülök...

A szezon valószínűleg legbosszantóbb momentuma a moszkvai felnőtt Európa- bajnokságon érkezett el számodra, amikor 7 dekán múlt a döntőbe jutásod és minden bizonnyal egy újabb szép érmed. Ennyivel volt nagyobb ugyanis a hajód súlya a megengedettnél. Mennyire volt nehéz túllépni ezen a csalódáson?

- Mások már csak viccelődve oda-oda szúrnak vele, de nekem azért nem ilyen könnyű. Szombaton zártak ki, én másnap már edzettem újra, amíg a többiek még versenyeztek, tudtam, hogy 5 napom van és egyetlen esélyem arra, hogy az U23-as vb válogatóján tudjak javítani, aztán magán a világbajnokságon is. Az első hét mentálisan nagyon kemény volt, sokat köszönhetek az edzőmnek és a családomnak, akik tartották bennem a lelket.

A legbosszantóbb pillanat után nem maradhat el az ellenpólus sem: mi volt az idény csúcspontja, legörömtelibb eseménye, eredménye számodra?

- Természetesen a két vb-cím, hiszen imádok nyerni. A legjobb érzés a dobogó tetején állni és hallgatni a Himnuszt. Ilyenkor igazolódik az a sok-sok munka amit a sikerek érdekében elvégeztem a felkészülés folyamán. Ez nem csak nekem, de a segítőimnek is egy visszaigazolás, hogy jó úton haladunk.

Most nyilván az édes pihenés időszakát éled. Meddig tart ez az állapot, mikor kezded a ráhangolódást a 2017-es évre, és mik lesznek a legnagyobb feladatait, céljaid jövőre?

- Lehet, nehéz elhinni de ez tényleg így volt, 3 hét semmittevés jutott. Itthon már megkérdezték, hogyan bírom, szerintük rossz volt ezt nézni. Akkor keltem amikor akartam, kicsit lazábban vehettem a napjaimat. Utána már mozgolódtam, azóta újra élésben nyomom már. A célom nem változott: az egyesre fókuszálok, tudom, hogy milyen hamar repülnek a napok, hónapok, évek… és máris itt lesz Tokió, a nagy álom, a nagy cél. Ezért dolgozom minden nap!