Több olvasó fordult hozzám azzal a kérdéssel, hogy a méz mennyire számít egészségesnek, s beilleszthető-e a diétába? Sokan aggódtak kalóriatartalma miatt – miközben megfázás esetén elsősorban ehhez a finom, krémes anyaghoz nyúlnak gyógyhatására gondolva. Így mai posztom nem is szólhat másról - közkívánatra - , mint a mézről.

A méznek általában mindig a jó tulajdonságait szoktuk felsorolni, miközben folyamatosan és egyre gyakrabban érkeznek a riasztó hírek az ipari és közvetlen fogyasztásra alkalmatlan mézek polcokra kerüléséről a boltokban, a cukrozott és hígított, a GMO növényekkel fertőzött, a Távol-Keletről behozott silány minőségű mézekről és egyéb, a fogyasztók ellen elkövetett galádságokról.

Az első kérdés tehát, amit fel kell tennünk akkor, amikor a méznek nevezett termékről beszélünk, hogy mit nevezhetünk valójában méznek, s mi az, ami csak látszólag az?

A Wikipedia meghatározása szerint „Méznek nevezzük a méhek által növényi nektárból vagy élő növényi nedvekből, illetve növényi nedveket szívó rovarok által élő növényi részek kiválasztott anyagából gyűjtött természetes édes anyagot, amelyet a méhek begyűjtenek, saját anyagaik hozzáadásával átalakítanak, raktároznak, dehidratálnak és lépekben érlelnek. Ennek értelmében a méz eredete szerint kétféle lehet: virágméz (nektárból származó) és mézharmatméz (növényi nedveket szívó rovarok - Hemiptera - által az élő növényi részek kiválasztott anyagából vagy nedvéből nyert méz.)”

Munkában a méhészek (Fotó: dr. Schweig György)

A méz alapanyaga tehát a nektár, amelyet a méhek begyűjtenek, a nektárcseppek pedig a kaptárba kerülnek. A méhek e gyűjtés közben egyéb cukortartalmú nedvekkel is találkoznak, amelyek lehetnek növényi és állati eredetűek is. Ezeket az anyagokat általában édesharmatként nevezik a méhészek.

A növényű eredetű nedvek körébe tartoznak a rovarok által megsértett növényekből kiszivárgó, cukortartalmú anyagok. (Ez talán evidens mindenkinek és segítség nélkül is kitalálható lett volna egy televíziós kvíz során.) Az állati eredetű nedveknél pedig - első hallásra nem túl gusztusos ugyan, de hát ez van - ide sorolhatjuk például a tűlevelű vagy a lombosfák törzsén, levelein élősködő rovarok váladékát, amely szénhidrátokban gazdag. A levéltetvek például igen lelkes nedvgyártók.

A méhek ezeket a nektár- és édesharmat cseppeket a kaptárba szállítják, ott a lép sejtjébe ürítik, majd következik a lényeg: az érlelés, amely egy kaptáron belül lezajló tevékenység. Ennek a besűrítésnek a hatására jön létre a méz.

Hogyan történik a besűrítés?

Ez egy nagyon izgalmas folyamat (legalábbis szerintem): a méhek a lép falára felkenik a nektárt egy vékony rétegben, majd elpárologtatják a nektár fölösleges nedvességtartalmát sűrű szárnycsapdosásaikkal. Közben egyre inkább sűrűsödik a méz a nektárcseppek többszöri felszívása/kiürítése során, amely a méhek belső kiválasztó rendszerének anyagai miatt következik be: jóbarát e munka során a gyomornedv, a garatmirigy-váladék, valamint a savak, enzimek, fermentanyagok, hormonok.

Akkor mondjuk, hogy befejeződött az érlelés, amikor a méhek viaszfedéllel lezárják a lépsejtben összegyűlt mézet.

Így készítik a mézet a kis szorgosok (Fotó: dr. Schweig György)

A méz érettsége attól függ, hogy a lépek fedettsége milyen. Ha legalább három részben fedett, akkor már megfelelő a minősége. Ha még nyitottak a sejtek, akkor nem felel meg a minőségi elvárásoknak és nem lehet pergetni. Persze, akkor sem esik teljesen kétségbe a méhész, ha híg, éretlen méze (is) van, hiszen ezt vissza lehet etetni, és teljes értékűvé válhat a további érleléssel.

Attól függően, hogy a lépből hogyan loptuk ki a mézet, csurgatott, pergetett vagy préselt mézről beszélünk. (A préselést és a csurgatást már nagyon-nagyon ritkán alkalmazzák.)

A méz legismertebb fajtái a napraforgó-, az akác-, a hárs-, a gesztenye-, a repce- és a vegyes virágméz. 

Most, hogy már tisztáztuk, mi az igazi méz, menjünk tovább, és véssük jól magunkba, hogy mindig ellenőrizni kell a kiszemelt termék minőségét! Lehetőleg mindig ismerős termelőtől vásároljunk hidegen kipergetett mézet.

Hogy ez miért is fontos? Erről beszélgettem a napokban táplálkozási tanácsadó barátommal, dr. Schweig Györggyel, aki elmondta, hogy azért, mert kizárólag a nyers méz tartalmaz minden vitamint, enzimet, ásványi anyagot, antioxidánst és még fehérjét is. Ezek azonban hő hatására elbomlanak, ha éppen már előtte, az ipari eljárás alatt a pollenekkel és baktériumokkal együtt nem távolítanák el belőle a vitaminokat, amik egyébként az ásványi anyagokkal együtt nem több, mint 2 százalékát teszik ki. A szép elképzelések a napfényes méztermelő biofarmokról több,  mint 90 százalékban csak egy mese.

A méhészetben a védőruha kötelező (Fotó: dr. Schweig György)

A rossz hír az, hogy a méz hatása egyébként pedig ugyanaz, mint a cukoré. Sőt, a testünk pontosan ugyanúgy reagál rá, mint a finomított kristálycukorra, vagyis rendkívül magas vércukorszinttel, inzulintermelés hintával, 2-es típusú cukorbetegséggel  és elhízással. Egy teáskanál mézben kb. 22 kalória van, míg ugyanennyi cukorban csak 17.

A kollagént is éppen úgy kivonja a szervezetből és a bőrből és ugyan elősegíti a gyors hegesedést, de a ráncosodást, a szív- és érrendszer károsodását, a fogak gyors romlását, a csontritkulást és az idő előtti öregedést is stb.

„A lényeg a mértékletesség, de az igazság az, hogy nincs szükségünk mézre!” – jelentette ki Gyuri, amely kijelentés valószínűleg sokakat sokkol. Táplálkozási szakértő barátom kifejtette, hogy az ENSZ Egészségügyi Világszervezete ajánlása szerint napi 6 teáskanálnyi cukor (ez lehet méz is) a maximálisan ajánlott összesen. Ehhez képest egy kis üveg jeges teában 5-6 van! A modern ember ennek naponta 10-100-szorosát fogyasztja a túró rudiban, a tejben, a pékáruban és még a felvágottakban is.

Tehát jó tanács a mértékletesség, de azt egy vegyes táplálkozású ember soha nem fogja, és nem tudja betartani.

– A méz fogyasztása tisztán nemzetgazdasági, haszontermelő kérdés és egy rendkívül fontos bevételi forrás – mondta végszóként tanácsadó barátom. – Ilyen értelemben szükségünk van rá, de az egészségünk szempontjából egyáltalán nincs, amennyiben helyes életmódot és táplálkozást követünk. A gyógyszereink a füvekben, a zöldségekben, a gyümölcsökben  és a fákban, azok nyers vagy főzetként történő elfogyasztásában van.