Sportolók százai a Bregyóban |
Írta: Fehérvári Programszervező Kft., Kész-Varga Mónika | |||||
2017. április 28. | |||||
A Petőfi-szobortól induló hagyományos felvonulással kezdődik, majd a Bregyóban folytatódik az évek óta hagyományos Sportmajális a jövő hétfőn. A színpadon egymást váltják a sportegyesületek bemutatói, különleges sportversenyeket láthatnak az érdeklődők, akik találkozhatnak Fa Nándorral, a Székesfehérvári Érzékenyítő Program keretében pedig paralimpikonokkal ismerkedhetnek meg és kipróbálhatnak néhány parasportot is.
A gyerekeket kézműves foglalkozások, népi játékok várják és táborbörze is lesz. A programokról Brájer Éva alpolgármester és Benkő-Igaz Krisztina, a Fehérvári Programszervező Kft. szakmai vezetője tartott sajtótájékoztatót a Bregyóban. Székesfehérvár évek óta hagyományosan az egészség és a sport jegyében mozgással ünnepel május elsején: a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Centrumba 2017-ben is több ezer érdeklődőt várnak a szervezők. Nem véletlen, hogy Székesfehérvár május 1-jét a sport jegyében tölti immár hosszú évek óta – kezdte a Sportmajálissal kapcsolatos sajtótájékoztatót Brájer Éva alpolgármester. Hiszen – mint mondta – a városban sok az élsportoló, valamint a különböző egyesületeknél az utánpótlásban sportoló gyerekek, ezen kívül pedig rengetegen tömegsportolnak. Megköszönte a Polgármesteri Hivatal munkatársának, Magony Tamásnak azt a hosszú évtizedes munkát, melyet a székesfehérvári sport területén a nyitott tornatermek programsorozat kapcsán végez. A nap részleteivel kapcsolatban Benkő-Igaz Krisztina, a Fehérvári Programszervező Kft. szakmai vezetője adott tájékoztatást. Mint elmondta, a sportegyesületek hagyományos felvonulása – melyen több mint 40 csapat ezer sportolója vesz részt – 9.15 órakor indul a János vitéz parktól. A menetet a Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnázium MazsoDance csoportja és a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar vezeti. Az ünnepélyes megnyitó 10 órakor lesz a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Központ pályáján, az Albatrosz Repülő Egyesület ejtőernyős bemutatója után. A napindító közös tornára Csóra Renáta fitneszedző várja a mozogni vágyókat fél tizenegykor, majd 11 órakor beszélgetés kezdődik a nagyszínpadon: Somos Zoltán műsorvezető Székesfehérvár egyik legismertebb, kiváló sportolóját, az óceáni szólóvitorlázó, hajóépítő és -tervező Fa Nándort kérdezi életéről, sporttevékenységéről. A sportegyesületek bemutatóit ugyancsak a nagyszínpadon láthatják az érdeklődők, délben triál bemutató is lesz itt, 16 órakor pedig a Vörösmarty Színház két színművésze, Váradi Eszter Sára és Keller János műsora szórakoztatja a közönséget. A kitelepülő sportegyesületek sátrait egész nap felkereshetik az érdeklődők, emellett olyan kísérőprogramokat is láthatnak, mint a Crossmajális, az erősember-verseny, a Streetball majális, a görhoki-kupa, a III. Székesfehérvári fejtető-térdérintéses verseny. Megcsodálhatják a Dakaron versenyző Horváth Lajos motorját is. Lesz táborbörze a városi és a város által támogatott táborok részvételével, valamint szűrővizsgálatok a Magyar Vöröskereszt jóvoltából. A legkisebbek A Szabadművelődés Háza mellett kézműves foglalkozásokkal, érdekes népi játékokkal múlathatják az időt, 11 órakor pedig Kanta Judit és a Kalandárium zenekar koncertjét élvezhetik a gyermekszigeten. A Bregyóban május elsején az Alternatíva Közhasznú Mozgássérült Egyesület, a SINOSZ Fejér Megyei Szervezete, a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete és a Viktória Rehabilitációs Központ részvételével zajlanak majd a programok: a látogatók kipróbálhatják az ülőröplabdát, az ülőteniszt, a vakfocit, a tandemezést, lesz siketlimpia és találkozhatnak paralimpikonokkal, Pap Bianka paralimpiai ezüst- és bronzérmes úszóval, valamint Suba Róbert paralimpiai ezüstérmes kajakossal. A rendezvény kapcsán forgalomkorlátozásokra kell számítani a városban – az útlezárások, terelések rendőri irányítással történnek. A sportolók felvonulása miatt május 1-jén, hétfőn 9.00 órától 10.00 óráig lezárásra kerül a Palotai út Budai út - Mészöly Géza utca közötti szakasza, valamint a Liget sor teljes szélességben. Ahogy a sportolók menete – a Petőfi parktól haladva a Bregyó-közbe - elhagyja az egyes érintett útszakaszokat, azok felszabadításra kerülnek. Az egész napos rendezvény miatt május 1-jén 04.00 és 24.00 óra között lezárják a Bregyó-közt a Liget sor és Malom utca között és a Fürdősornál is. A forgalomkorlátozás tekintetében kivételt képeznek a Rét utca lakói, akiknek gépkocsival való közlekedését engedélyezni fogják a Malom utca felé. Változásokra kell számítani az autóbuszjáratok tekintetében is. Lesznek járatkimaradások, késések és terelőútvonalon közlekedő buszjáratok is, melyek a következők: Terelőútvonalon közlekedő járatok: Az alábbi autóbuszjáratok forgalma szünetel: Az alábbi autóbuszjáratok esetében jelentősebb késések várhatók: A menetrendszerűség az érintett vonalakon várhatóan 11.00 óra körül biztosítható. Az egyes autóbuszjáratokkal kapcsolatos változásokról az utazóközönség a KNYKK Zrt. honlapján is tájékozódhat, míg a forgalomkorlátozások elérhetőek az alábbi WAZE linken:
A Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodája kéri, hogy aki csak teheti, gyalogosan közelítse meg a rendezvény helyszíneit, a torlódások és a zsúfoltság elkerülése érdekében!
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|