Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Bejött a tipp: Nikolics a Vidi új edzője Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2017. június 07.
ImageMár a múlt hét közepén szinte biztosra lehetett venni, azonban hivatalosan csak most jelentette be a megállapodás tényét a Videoton: a szerb Marko Nikolics lett a fehérvári klub új vezetőedzője, aki bajnokot és kupagyőztest csinált a Partizan Beogradból, majd dolgát jól végezve szerződést bontott, hogy elfoglalja a levitézlett Henning Berg helyét a magyar bajnoki ezüstérmes kispadján.

 

Nikolics két évet írta alá új klubjával, melynél "csak" azt várják tőle, amit a Partizannal is elért: nyerjen bajnokságot és kupát, mindemellett európai porondon is legyen sikeres a gárda. Nem lesz könnyű dolga, mert bár a Videoton kerete (jelen állapotban) talán a legerősebb itthon, a szintén remek erőkből álló Ferencváros még egyszer nem teszi meg azt a szívességet, mint a legutóbbi idényben, hogy szinte tálcán kínálja az aranyérmet, amit végül a Honvéd köszönt és vitt el...

Berg után egy mindig győzni akaró, a hírek szerint motiválni jól tudó tréner kezébe került az irányítás, ami feltétlenül jót tesz majd a csapat harcosságának, küzdőszellemének. Nála biztosan nem lesz lézengő, csípőre tett kézzel sétálgató "balerina" a pályán piros-kékben, vagy legalábbis nem sokáig... Persze sok függ attól, milyen lesz majd az a keret amellyel végig dolgozza a szezont. Mert erősíteni, frissíteni kétségkívül kell az állományt. Mivel 3 hét múlva kezdődik az Európa-liga selejtezője, nem is lehet sokat várni az igazolásokkal, az erősítésekkel.

A  felkészülést június 8-án, csütörtökön kezdi meg - immár Nikolics vezetésével - a Vidi. Orvosi vizsgálatokkal kezdődik a ráhangolódás hivatalos része, majd jövő héten, hétfőn Ausztriába utazik az együttes tíznapos edzőtáborba, ahol a tervek szerint négy mérkőzést játszik majd. Az EL sorsolása 19-én lesz, ezt követően már a felkészülési hajrá jön. Az NB I küzdelmei július 15-én kezdődnek.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >