Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Hétvégén Székesfehérvár Rallye Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2017. június 08.
ImageHétvégén rendezik a Székesfehérvár Rallye 2017 futamait a városban és környékén. Az autósport szerelmeseinek a magyar bajnokság idei negyedik futama idén is izgalmas és látványos programot kínál, a tavalyi sikerek után szombat délután 17 órakor megrendezik a látványos shownak ígérkező SuperSpecial futamot.

 

Újdonság a Szerviz Park a Jüllich Glasnál, ahol az érdeklődők testközelből csodálhatják meg a versenyautókat. A rendezvény ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak.


Szombaton kezdődik a Székesfehérvár Rallye 2017: a 17 órás SuperSpecial gyorsasági futam ismét látványos shownak ígérkezik a Palotai úton, valamint vasárnap délután kerül sor az első osztályban indulók célceremóniájára a Mátyás király körúton.

Mészáros Attila
alpolgármester felidézte: a négy évvel ezelőtti döntést azzal a céllal hozták meg, hogy újra egy komoly nyári sportrendezvényt honosítsanak meg Székesfehérváron. „A Rallye-t korábban is óriási érdeklődés övezte, amit az elmúlt négy év is igazol. Mind a nézők és a szurkolók, mind a szervezők és a versenyzők számára fontos ez a kiválóan szervezett verseny, hiszen a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség minden évvel valamilyen díjjal jutalmazza. Tavaly indítottuk a Belvároshoz közel, a Palotai úton azt a látványos showt, amire több ezer ember volt kíváncsi, ez várhatóan idén is hasonlóan népszerű lesz.” Az alpolgármester köszönetet mondott a szervezők munkájáért, örömét fejezte ki a nevezők magas létszáma miatt, és meginvitálta a lakosokat a városi, illetve a többi gyorsasági szakaszra, majd balesetmentes rallye-t és színvonalas versenyzést kívánt.

„Többszörösen szívesen járunk ide versenyezni.” – fogalmazott Herczig Norbert, a bajnokság éllovasa, bajnoki címvédő. Elmondta, hogy a Székesfehérvár Rallye egyrészt családi vonatkozások miatt kedves számára, és gyermekkori emlékek kötik a gyorsasági futamokhoz, amikor az autóvezetés alapjait kezdete elsajátítani. „Mindenképpen nagyon kedves, hogy a tavalyi évben itt ünnepeltük a bajnoki címünket. Az idei évben egy versennyel korábban érkeztünk, és annyira nem állunk a dobogó tetején sem, mint tavaly: három futamból kettőt sikerült megnyerni, egyszer másodikak lettünk. Örülök annak, hogy idén öt különböző gyorsasági szakaszon fogunk versenyezni.” – fogalmazott a versenyző, majd a visszatérő, falun is áthaladó, a nézők számára kiváló lehetőségnek ígérkező Kincsesbánya, valamint a nagy kihívásnak titulált Csákberény – Pusztavám – Kőhányás hármas szakaszát emelte ki.

Lakatos Róbert
, a verseny főszervezője a kétnapos rendezvényről azt mondta, hogy a versenyzőket komoly kihívás elé fogja állítani, hiszen több olyan gyorsasági szakasz van a programban, ami még nem, vagy csak régebben szerepelt. Hangsúlyozta, hogy a verseny természetvédelmi területeken is áthalad, így a nézők csak a kijelölt helyeken látogathatják, ezekről a verseny kommunikációs felületein szerezhetnek információkat. Hangsúlyozta továbbá a biztonsági előírások fontosságát, és azok betartására kért mindenkit. „Egy új programpontja a versenynek a Székesfehérvár Rallye-n a Szerviz Park területe, ami idén a Holland fasorbeli Jüllich Glas telephelyén kerül kialakításra. A Park programjai, illetve az egész verseny ingyenesen látogatható a város támogatásának köszönhetően – mindenkit nagy szeretettel várunk!” – fogalmazott Lakatos Róbert, és megköszönte a város segítségét a lakosoknak szervezett programok biztosításában.

Június 10-11-én Székesfehérváron és környékén az ORB, ORC, HIST és R2 osztályban induló versenyzők mérik össze tudásukat, az első osztályban 49, a másodikban 42 autó indul, a kilátogatók összesen több mint 115 autót láthatnak versenyezni. Szombaton 12.15 órakor indulnak el az első autók a Jüllich Glastól a kincsesbányai rajthoz. Vasárnap 7.15 órakor Csákberényben rajtol a futam. Az ORB versenyzők ünnepélyes célceremóniája vasárnap 16.42 órakor lesz a Mátyás király körút végén, a Zichy ligetnél.

A rendezvényről részletes információk a https://www.larocosport.com/news/musorfuzet-2017 oldalon olvashatók. A forgalomkorlátozásról a lakosságot és a gépjárművezetőket a továbbiakban tájékoztatják.
 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >