Mentori címet kapott Simon M. Veronika |
Írta: Enyedi Béla Beőthy Nagydíjas szépíró | |||||
2017. július 17. | |||||
Simon M. Veronika Cserhát-Munkácsy és Holló László díjas festőművésznek már a június vége is meglepetéssel szolgált. A Krajczáros alapítvány Mentori címet adományozott neki, azért a munkáért, amit a Nagy Háború hősei portréinak megfestéséért tesz.
Tudniillik, több mint 20 festőművészt fog össze, Magyarország sok városából, akik megfestik e hősök portréit, mára már közel 150-et. A képanyag járja közép Európa galériáit, mindenhová elviszik, amely helyek kapcsolódnak az Első Világháború helyszíneihez. Nemrég Kolonban volt tárlat, jelenleg Léván, a Reviczky Ház Galériájában láthatók a festmények.
Július elején kapta meg a festőnő az oxfordi szerkesztésű Britishpedia lexikonját, amibe kiválasztás útján kerülhetett csak bele, nem kellett fizetnie érte. Gyönyörű, bőrkötéses, arany élű a kötet, Magyarország jelentős személyei szerepelnek csak benne. 2017. július 14-én, Csetényben, a szülőfalujában a Falunapon, a II. Gyümölcsíz napon a községtől Veronika Díszpolgári címet kapott. A köszönő beszédében a festőnő elmondta, hogy amikor Jézus hazament először a falujába, akkor az emberek összesúgtak a háta mögött. Honnan tud Jézus ilyeneket, hát nem ez az ácsmester fia? Veronika elmondta, hogy őt Csetényben soha nem fogadták úgy, hogy ő csak az egyszerű Simon Károly leánya, hanem mindig azt nézték, mit tesz, és hogy mennyi helyre viszi el szülőfaluja hírét. Így nem csak a megkapott díszpolgári címért boldog, hanem azért is, ahogy Cseténybe újra meg újra hazatalál. Elmondta azt is, hogy szeretné Cseténybe elhozni a móri Brindisi szent Lőrinc Borrendet, Borbarát Hölgyeket és borkóstolásos, irodalmi ismerkedési estet szervezne, móri borokkal, borversekkel, bordalokkal. 15-én a helyi Tájházban nyílt meg a festőművésznő Régi mesterségek tárlata. 2019-ben megújul a Holitscher Kastély, és Nagy Attila Polgármester Úr már lekötötte Simon M. Veronika képeit a megnyitó kiállítására.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|