Elindult az Alba Regia Jazz Feszt |
Írta: Kész-Varga Mónika | |||||
2017. augusztus 08. | |||||
A Múzeum Díszudvarán az Equinox, míg a Bartók Béla téren a Babos-László-Tátrai Trio koncertjével vette kezdetét tegnap este az Alba Regia Jazz Feszt, mely három napon keresztül sorakoztatja fel Székesfehérvár jazz és funk zene rajongóinak a stílus ismert képviselőit. Mindkét helyszín ingyenesen látogatható.
Az idei évben az Alba Regia Jazz Feszt nagyszínpada új helyszínen, a Bartók Béla téren várja a zenerajongókat, míg a kisszínpad a már korábbi években bevált területen, a Szent István Király Múzeum Díszudvarán került felállításra. A jazz és funk zenei műfajnak helyet adó két belvárosi helyszín mindegyikén kora este érdeklődők várták a fellépő zenekarokat, különösen az új helyszínen. Mint azt Mits Gergő főszervező elmondta, az idei helyszínváltással az volt a céljuk, hogy a Bartók Béla teret visszahozzák a város körforgásába, és élettel töltsék meg. Meglátása szerint ez az "intimebb jellegű" tér nagyon hangulatos lett a színpaddal, a közel négyszáz főnek helyet biztosító székekkel körberakva, valamint a borokat árusító standokkal. S úgy tűnt, a helyszín valóban elnyerte a közönség tetszését, akik igazán meghitt és kellemes környezetben hallgathatták a kedvelt zenekarok koncertjeit. A háromnapos jazz fesztivállal párhuzamosan ugyanis szerdáig itt zajlik Székesfehérvár 1. szabadtéri borfesztiválja is, ahova már 16 órától várják minden nap a borkedvelő közönséget. A jazz feszt első fellépője az Equinox volt, akik a Múzeum Díszudvarán zenéltek. A 20 éves múlttal rendelkező zenekar két éve játszik jelenlegi felállásában, hét zenekari taggal. A mai estén az egy hónappal ezelőtt megjelent CD-jükről játszottak dalokat. Majd utánuk 20 órától a Singer Street szórakoztatta a közönséget. A Magyarország legtehetségesebb jazz-dobosaként számon tartott, Arany Dobverő-díjas Borlai Gergő Los Angelesből érkezett a fesztiválra és holnap 21 órakor lép színpadra a Bartók Béla téren a Mike Gotthard Electric Shock dobosaként. Míg előtte, 19 órakor a Vörös Janka e-series ad koncertet. A múzeumi kisszínpadon kedden a BBNQ & Pocsai Kriszta, valamint a Ludányi Tamás Quartet lép fel.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|